2012. szept. 30. |
Pénteken, este fél 10 tájban egy személygépkocsi sofőrje Szendehely közelében, a 2-es úton haladt, amikor - eddig tisztázatlan körülmények között - elvesztette uralmát gépjárműve felett, kisodródott és fának ütközött. A balesetben az autó sofőrje szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 28. |
A domonyvölgyi emberölés mellett további két bűncselekmény elkövetését is beismerte a 18 éves gyanúsított, S. Márk, akit 2012. szeptember 27-én, csütörtökön délután összehangolt rendőri munka eredményeként, az előzetes, meg nem erősített információkkal ellentétben nem Pest megye területén, hanem Miskolcon fogtak el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ kijelölt egységének közreműködésével - derült ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ma délelőtti sajtótájékoztatóján.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 27. |
Ma délután a TEK egyik egysége a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársainak közreműködésével elfogta a hétfői, domonyvölgyi gyilkossággal gyanúsított férfit. A feltételezett elkövető kihallgatása jelenleg is zajlik. Elfogásának körülményeiről és az ügy további fejleményeiről holnap tájékoztatnak a rendőrök.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 26. |
Hétfő délután Domonyvölgy külterületén egy fiatal női holttestet találtak. A rendőrség lefolytatta a helyszíni szemlét, amelynek keretében a kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a 30 év körüli nő halálát idegenkezűség okozta, így a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) Bűnügyi Osztálya emberölés bűntette miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló információk, személyleírások alapján a rendőrség a tegnapi napon közzétette az itt is látható fantomképet a feltételezett elkövetőről.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 25. |
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának, Felderítő Osztályának és Akció Alosztályának munkatársai az elmúlt hétvégén Tar községben hajtottak végre összehangolt intézkedéssorozatot, melynek eredményeként beazonosították és elfogták azt a két helyi lakost, akik megalapozottan gyanúsíthatóak kábítószerrel való visszaélés bűntettének elkövetésével.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 13. |
Két férfi vesztette életét abban a balesetben, amely ma, néhány perccel 13 óra előtt történt Vác és Katalinpuszta között a 2-es számú főúton. Az eset során egy Vác irányába közlekedő kisteherautó - eddig ismeretlen okokból - áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szabályosan érkező kamionnal - mondta el szerkesztőségünknek Latorovszky Gábor rendőr őrnagy, a Váci Rendőrkapitányság munkatársa.
... bővebben »
|
|
2012. szept. 12. |
A Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság vezetése – korábbi bejelentésének megfelelően – végrehajtotta a rendőri szervek tevékenységének szakmai és hatékonysági adatokon alapuló értékelését. Az ország több megyéjében is új vezetője lett a kapitányságoknak. A Pest megyei rendőrfőkapitány a személycserék következtében szeptember elsejétől dr. Mihály István dandártábornok lett, míg elődje, dr. Simon Tamás dandártábornok a Belügyminisztérium Oktatási, Képzési és Tudományszervezési Főigazgatóság állományába került.
... bővebben »
|
|
|
<< Első < Előző 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 1241 - 1248 / 1343 |