
Sorra veszítik el az Összefogás váci emberei a VácOnline ellen indított sajtópereket. Rögzítsük: az állás jelenleg 4:3 lapunk javára.
Ebben az egyelőre legutolsó ügyünkben is nyilván megkérdeztük a városházát, hogy egy bizonyos, a jelenlegi nyomorúságos közétkeztetés javításával kapcsolatos pályázati összeget felhasználtak-e? Mivel még soha, ezúttal sem voltak hajlandóak válaszolni, ezért belső forrásra támaszkodva azt írtuk meg, hogy a pályázati összeget nem használták fel. Mivel a városháza eddigi gyakorlatában sajnálatosan nem volt semmi különös abban, hogy számtalan kormányzati támogatást már visszautasítottak, így a hírt készpénznek vettük. (Sportcsarnok, Dunakanyar Színház támogatása stb.) Tévedés volt, de hajlandóak voltunk azonnal korrigálni.
NEM VÁLASZOLTAK A SAJTÓKÉRDÉSRE, DE PERELTEK! Úgy látszik, ez lett a városházi gyakorlat.
Ha csak egyedül a városházi sajtó lenne Vácon, akkor Vác lakossága csupán a diadalittas híradásokról értesülhetne a VácOnline pervesztéseinek sokaságáról, amelynek PONT AZ ELLENTÉTE AZ IGAZ: FOLYAMATOSAN A VÁROSHÁZIAK VESZÍTENEK PEREKET annak ellenére, hogy ezekre, az eleve bukásra ítélt ügyeikbe csak úgy öntik bele a közpénzt.
SAJTÓHELYREIGAZÍTÁS
A lapunkat beperelték, mert elégtelennek tartotta a városháza a helyreigazításunkat.
VÉGZÉS
A törvényszék a felperes keresetét elutasította.
INDOKOLÁS
(…) megállapítható, hogy az alperes a per első, perfelvételi tárgyalását megelőzően a keresetben foglaltakat teljesítette, önálló hírként az alperesi internetes újság főoldalán közzétette a felperes helyreigazítási kérelmének megfelelő tartalommal a kért helyreigazító közleményt. Az első tárgyalás előtti alperesi teljesítésre figyelemmel a fenti indokok alapján a felperes keresete okafogyottá vált. Mindezek alapján a bíróság a keresetet elutasította. – A kereset nem volt alapos.
EREDMÉNY
Öt számjegyű közpénzt dobott ki a városháza teljesen feleslegesen.
***
ÖRÖMTELI HELYREIGAZÍTÁST KÖZLÜNK – NEMHIÁBA JÁR ANNYIT GÉMESI VÁCRA – GÖDÖLLŐI CÉG TAROLHAT A VÁCI KÖZÉTKEZTETÉSBEN
***
Beismerték: elindult a váci közétkeztetés kiszervezése egy EverFood Kft. nevű gödöllői cégnek.
Az utóbbi időben a váci közétkeztetés számtalan botrány forrása:
- folyamatosak a panaszok a silány minőség miatt;
- nem lehet világosan látni, mennyi konyhás maradt a járvány után, és mennyi álláshely szűnt meg;
- érthetetlen módon a kormánynak visszaküldték a konyhafelújítási pályázaton elnyert 25 millió forintot (miközben arra panaszkodnak, hogy a kormány nem ad elég pénzt).
Szinte semmit nem tudni a váci közétkeztetési botrányok hátteréről, mert a városháza a politikai boszorkányüldözésen kívül szinte semmit nem kommunikál. Jelenleg is csak töredékes információkhoz lehet hozzájutni, de ezekből már látszik, hogy a baloldali városvezetés itt is elindult a privatizáció, a kiszervezés útján. Pedig eddig nagy előnye volt a városnak, hogy saját maga tudta ellátni saját eszközökkel és saját alkalmazottakkal a közétkeztetési feladatokat.
Most azonban itt is nyomulhatnak a külsősök.
Számtalan kérdés és közérdekű adatigénylés maradt megválaszolatlanul a váci közétkeztetés kapcsán, egy konkrétum azonban – talán csak véletlenül – mégis kiderült. Egy városszerte terjedő pletyka kapcsán benyújtott közérdekű adatigénylés az alábbi kérdést tartalmazta: „Vác Város Önkormányzata, vagy Vác Város Önkormányzatának Gazdasági Hivatala közétkeztetés kiszervezésével kapcsolatban kötött-e szerződést, milyen összegben, és ki a szerződő fél.” Erre annyi válasz érkezett csupán lakonikusan, hogy „Everfood Kft Gödöllő”. Nem írták meg tehát a keretösszeget. Arra a kérdésre viszont, hogy „Milyen pályáztatási eljárást folytattak le az 1. pontban megjelölt szerződés megkötése előtt.” csak annyi válasz érkezett, hogy „Nem”.
Azt tehát már tudjuk, hogy a város leszerződött egy magáncéggel, de a beszerzés részleteit továbbra se közli a választási kampányban átláthatóságot hirdető baloldal.
Márpedig, itt óriási összegekről lehet szó, ezért talán nem alaptalan a feltételezés, hogy nyílt eljárást kellett volna lefolytatni. De sem a keretösszeget, sem az eljárást nem közölték a válaszadás során. Még sokat kell nyomozni, hogy erről valamit le tudjunk írni a váciaknak.
Úgy látszik, itt valamit nagyon titkolni akarnak a városvezetők.
Gödöllő polgármestere rendszeresen találkozik Matkovich Ilonával, de arról még sohasem számolt be a város vezetője, hogy a kormány szidásán kívül miről eshetett még érdemben szó.
A város közvéleménye rendkívül várja a választ az alábbiakra:
- Milyen szándék áll a kiszervezés mögött?
- Miért nem váci céget bíztak meg?
- Miért adták vissza a konyha fejlesztésre elnyert 25 milliós kormányzati támogatást?
- Miért kerüli a gödöllői céggel kapcsolatban a nyilvánosságot a városháza?
Kiemelt kép: Facebook
***
KÖZÉTKEZTETÉSSEL KAPCSOLATBAN EDDIG MEGJELENT ÍRÁSAINK:
2020.07.04.
VIGYÁZÓ SZEMETEK JÓZSEFVÁROSRA VESSÉTEK – A KÖZÉTKEZTETÉS KISZERVEZÉSE KEZDŐDHET VÁCON IS
2020.08.30.
TILTAKOZIK A CHÁZÁR ANDRÁS ISKOLA A VÁROSI FŐZŐKONYHA BEZÁRÁSA ELLEN
2020.09.01.
ÉBRESZTŐ, VÁC! – MEGGONDOLATLAN, FELELŐTLEN DÖNTÉSEK A VÁCI KÖZÉTKEZTETÉSBEN
2020.09.16.
AZ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK KÖZÉTKEZTETÉSÉNEK ÜGYE TOVÁBBRA SINCS A HELYÉN
2020.11.04.
ILYEN IS VOLT MÁR: AZT AZ ÖTVENES ÉVEKNEK NEVEZTÉK
2021.01.13.
EGYRE TÖBB A PANASZ A VÁCI KÖZÉTKEZTETÉS MINŐSÉGÉRE
2021.01.27.
ÚJABB 25 MILLIÓ FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁST UTASÍTOTT VISSZA MATKOVICH?
2021.02.04.
„KEDVES ÉVA NÉNI! ROSSZ ÉHESEN LEFEKÜDNI…” – A CHÁZÁR KOLLÉGISTÁINAK MEGRENDÍTŐ KÉRELME
2021.02.09.
MATKOVICH KEZD BELEZAVARODNI A KÖZÉTKEZTETÉSI BOTRÁNYBA
2021.02.18.
MATKOVICH ILONA FOLYAMATOSAN TAGADJA A KÖZÉTKEZTETÉSBEN BEÁLLT ROMLÁST
2021.02.19.
OSZTRÁK KISVÁROS – ILYEN EGY „FELELŐS” VÁROSVEZETŐ?
2021.02.21.
ZÖLDUBORKA, ZÖLDUBORKA… – A CHÁZÁR EGYMI KÖZÉTKEZTETÉSI KÍNÁLATA FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYEREKEKNEK
***
Örömteli helyreigazítási kötelezettségünknek tettünk eleget: korábbi cikkünkben leírtuk, hogy információink szerint a városháza lemond 25 millió forintnyi állami támogatásról, amelyet a Vám utcai óvoda konyhájának felújítására pályázott meg a város, ezzel szemben a mai közlésük szerint nem mondanak le róla.
Örülünk annak, hogy talán cikkeink hatására változott meg a városháza álláspontja.
Várjuk a multifunkciós csarnok visszaküldött 5 milliárdja és a színház 120 milliója kapcsán is a helyreigazítási kérelmet! Bár megkapnák azokat is a váciak!
Sajnálatos, hogy akkori sajtókérdésünkre nem cáfolták a városházi értesülésünket, ahogy az is, hogy csak a váciak pénzéből fizetett ügyvédjeiken át kommunikálnak velünk. A váciaknak olcsóbb lenne, ha a sajtókérdésekre válaszolna a városháza.