NEM VOLT RÉMHÍR, AMIT A CHÁZÁROS PEDAGÓGUSOK, GYEREKEK ÉS SZÜLŐK JELEZTEK: „BAJ VAN A KÖZÉTKEZTETÉS TERÜLETÉN!”

A Cházár András EGYMI főtéri tálalókonyhájának szolgáltatásával kapcsolatban, folyamatos panaszos jelzések érkeztek az intézmény vezetése és a Váci Tankerületi Központ felé. 2020. 10. 19-én a NÉBIH és 2020. október 20-án az ÁNTSZ is ellenőrzést tartott a város által üzemeltetett tálalókonyhán, amely az önkormányzat megbírságolásával zárult.

A vizsgálódás számos szabálytalanságot tárt fel, aminek eredményeként az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága bírságot szabott ki. A Népegészségügyi Hatóság pedig figyelmeztető határozatot hozott a konyha hiányosságai miatt.

Abban az esetben, ha a figyelmeztető határozatban előírtak nem valósulnak meg a megadott határidőre, akkor további szankciókat is kiszabhatnak az önkormányzatra.

A közétkeztetés az önkormányzat kötelező feladatai közé tartozik, amit egyértelmű törvényi előírások szabályoznak. Ezen előírások betartása, úgy tűnik, hogy nehézséget okoz a jelenlegi városvezetésnek.

Nevük elhallgatását kérő – az intézménybe járó óvodások, iskolások szülei, pedagógusai – elmondták, hogy sajnos az ellenőrzést követően sem változott a helyzet.

Néhány kiragadott példa az elmúlt időszak panaszáradatából:
– Szülői levél tanúskodik arról, hogy akad olyan kollégista gyermek, aki azért nem akar a kollégiumba visszamenni és így a számára speciálisan megfelelő oktatáson/fejlesztésen részt venni, mert állandóan éhes és ettől fejfájása van. Kéri a szülő, hogy a tavalyi színvonalon történjen az étkeztetés a jövőben.

– De „…az adagok nagyon kicsik!” – panaszkodnak a diákok nap, mint nap.

Erre példaként két fotó:

Az első képen, egy lapos műanyagtányérba kiporciózott második fogás, NEM ÓVODÁSOKNAK! Az étlapon olvasható „petrezselymes” burgonya, hús és savanyú a tányérban szinte csak nagyítóval érzékelhető.
A második illusztráció pedig egy „tiszta”, „gusztusos” és „sokzöldséges” uzsonnáról készült. Ja nem!!!

További érdekesség, hogy amíg a nem laktóz érzékenyek ebédje sajtos-tejfölös tészta, addig a laktózérzékeny óvodásnak sajtos tészta az ebédje, így megspórolva a laktózmentes tejföl árát.
„Ez már tényleg piti!!!” – fakadt ki egy gondozó. Az ovis pedig nem érti, ő miért nem kap egyforma ebédet a csoporttársaival.

A kényszerűségből a kollégiumban maradó diákok hétvégi ellátására jellemző, hogy egy nejlon zacskóban – a pénteki ebédnél – megkapják az egész hétvégére szánt 3 napi hideg élelmet, aminek mennyisége esetleg még el is fogadható, a minősége azonban erősen kifogásolható. De a változatos étkezéssel kapcsolatos elvárásokat is teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a Gazdasági Hivatal által foglalkoztatott konyhai dolgozók.

Az már csak hab a tortán, hogy a „gondosan” kiporciózott adagban a paradicsom a rohadástól folyik, így minden más is bűzölög a sárga lében. (Sajnos vagy inkább szerencse, hogy ezt a kiemelt képünkön látható élményt nem lehet online közvetíteni.)

Több nevelő tervezi, hogy a jövőben, ha éhesek a gyerekek lesétálnak velük a Duna-partra és betérnek a Lujza és Kolianderbe egy finom reggelire!