RÉTVÁRI: MÁSFÉLMILLIÁRDOS ÁLLAMI TÁMOGATÁS A VÁCI BERNÁTH KÁLMÁN KÖZÉPISKOLA BŐVÍTÉSÉRE

RÉTVÁRI: MÁSFÉLMILLIÁRDOS ÁLLAMI TÁMOGATÁS A VÁCI BERNÁTH KÁLMÁN KÖZÉPISKOLA BŐVÍTÉSÉRE

– Sok éves problémára jelent megoldást a másfélmilliárd forint állami támogatással megépülő új tornacsarnok, étkezde, főzőkonyha, aula, szabadtéri sportpálya és park a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola 700 diákja és tantestülete számára – jelentette be kedd délután az oktatási intézmény előtt tartott sajtótájékoztatón dr. Rétvári Bence, a térség KDNP-s…

GYŰLNEK AZ ADOMÁNYOK A HÁBORÚS MENEKÜLTEKNEK ÉS A TÉCSŐIEKNEK A VÁCI FIDESZ IRODÁBAN

GYŰLNEK AZ ADOMÁNYOK A HÁBORÚS MENEKÜLTEKNEK ÉS A TÉCSŐIEKNEK A VÁCI FIDESZ IRODÁBAN

Rétvári Bence köszönetet mondott a közösségi oldalán az ukrajnai háborús menekülteknek és a técsőieknek felajánlott adományokért. „A tartós élelmiszereket és tisztálkodási szereket továbbra is várjuk a váci Fidesz-KDNP irodában a Vörösház belső udvarában” – tette hozzá a térség országgyűlési képviselője.  

A HARKOVI RAKÉTATÁMADÁS ELŐL MENEKÜLŐ EGYETEMISTÁK ÉRKEZTEK VÁCRA, PENC IS ADOMÁNNYAL SEGÍTI ŐKET

A HARKOVI RAKÉTATÁMADÁS ELŐL MENEKÜLŐ EGYETEMISTÁK ÉRKEZTEK VÁCRA, PENC IS ADOMÁNNYAL SEGÍTI ŐKET

Hétfőn rakétatámadás érte Ukrajna második legnagyobb városát Harkovot. A város lakott területeit ért támadás során a harkovi Nemzeti Egyetem épülete is megsérült, és mint megtudtuk harmincegy egyetemista érkezett Vácra a támadást követően hétfő éjjel – értesült a 0627. Szerda reggeli hírek már arról szóltak, hogy az egyetem épülete kigyulladt, lángokban áll. Az itt tanuló egyetemistákat…

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL HATALOMBA KERÜLNE, KÓRHÁZAKAT ÉS RENDELŐKET ZÁRNÁNAK BE

VÁCI FIDESZ: HA A BALOLDAL HATALOMBA KERÜLNE, KÓRHÁZAKAT ÉS RENDELŐKET ZÁRNÁNAK BE

A Fidesz váci szervezete közzétette egy márciusi posztjában azt az álláspontját, hogyha a baloldal hatalomra kerülne, akkor kórházakat és rendelőket zárnának be. A baloldal kormányzásuk alatt romba döntötte az egészségügyi ellátást és 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből. Kórházi napidíjat és vizitdíjat vezettek be, 16 ezer aktív kórházi ágyat szüntettek meg és 6 ezer…

IGAZI DRÁGA KÜLÖNLEGESSÉGEKET RENDEL A VÁROSHÁZA A POLGÁRMESTER CSALÁDJÁNAK CÉGÉTŐL

IGAZI DRÁGA KÜLÖNLEGESSÉGEKET RENDEL A VÁROSHÁZA A POLGÁRMESTER CSALÁDJÁNAK CÉGÉTŐL

A városháza folyamatosan pénzhiányra panaszkodik, így nem is törik magukat, hogy költsenek a váciakra. Arra viszont nem sajnálják a közpénzt, hogy drága különlegességeket rendeljenek a polgármester családjának cégétől. Igazi luxusbaloldali fényűzésről tanúskodik, ha végignézzük, milyen desszerteket vásároltak Inotayék. Nem előzmények nélküli a városháza kulináris ínyencsége közpénzből. Libasült, pulyka rolád, két ízű torta és hasonlók már…

A VÁCI FIDESZ-KDNP MINDENT MEGTESZ TÉCSŐI TESTVÉREINK MEGSEGÍTÉSÉÉRT

A VÁCI FIDESZ-KDNP MINDENT MEGTESZ TÉCSŐI TESTVÉREINK MEGSEGÍTÉSÉÉRT

Tisztelt Váci Polgárok! Kedves Barátaim! Ismerősök! Aggodalommal követem az elmúlt napok történéseit és egyre csak azon gondolkodom, mi lenne az a hathatós és célirányos segítség, ami ilyen helyzetben ésszerű – írja Pető Csilla a Fidesz-KDNP helyi képviselője. Képviselőtársaimmal egyetértésben a FIDESZ-KDNP frakció, a március havi képviselői tiszteletdíjunkat felajánljuk a kárpátaljai magyar közösség támogatására, ugyanakkor a…

SZERETŐJÉVEL/FŐTITKÁRASSZONNYAL LÁTOGATTA MEG INOTAY RENDEZVÉNYÉT JAKAB PÉTER

SZERETŐJÉVEL/FŐTITKÁRASSZONNYAL LÁTOGATTA MEG INOTAY RENDEZVÉNYÉT JAKAB PÉTER

Csak „A” Főtitkárnőnek becézik a Jobbikban Jakab Péternek azt a „több mint testőrét”, Molnár Enikőt, aki mostanság állítólag az egyik legbefolyásosabb személyiséggé nőtte ki magát a pártjában – legalábbis erről értesült jobbikos forrásai alapján az Origo. Mindenesetre a VácOnline is már megtapasztalta, hogy Enikő asszony elmaradhatatlan kísérője lett Jakab Péter vidéki turnéinak, hiszen Vácon Inotay…

INOTAY ÉS FERJANCSICS – A KÉT NAGY VÁCI KÖPÖNYEGFORGATÓ IMMÁR EGYMÁSRA TALÁLT

INOTAY ÉS FERJANCSICS – A KÉT NAGY VÁCI KÖPÖNYEGFORGATÓ IMMÁR EGYMÁSRA TALÁLT

Ferjancsics László már közismert „Átállója” volt Vácnak, hiszen alig van olyan politikai formáció, amelyet eddig nem járt volna még meg. Inotay Gergely pedig bármennyire is „nyeretlen kétévese” a váci közéletnek, mégis ebből a szempontból nagyon gyorsan hozzá felzárkózó közszereplőjévé vált a városunknak. Ahogy a Tanúban mondták: „egy brancs ez!” Az átállók immár egy formációban, az…