A VÁCI FIDESZ-KDNP MINDENT MEGTESZ TÉCSŐI TESTVÉREINK MEGSEGÍTÉSÉÉRT

Tisztelt Váci Polgárok! Kedves Barátaim! Ismerősök! Aggodalommal követem az elmúlt napok történéseit és egyre csak azon gondolkodom, mi lenne az a hathatós és célirányos segítség, ami ilyen helyzetben ésszerű – írja Pető Csilla a Fidesz-KDNP helyi képviselője.

Képviselőtársaimmal egyetértésben a FIDESZ-KDNP frakció, a március havi képviselői tiszteletdíjunkat felajánljuk a kárpátaljai magyar közösség támogatására, ugyanakkor a váci Fidesz irodában tartós élelmiszer gyűjtést szervezünk a bajban lévő testvéreink részére.

Örömmel számolhatok be arról, hogy sikerült kapcsolatba lépnem László Károly, técsői református lelkész úrral. Elmondása szerint az ottani helyzet nagyon elkeserítő. A helyben maradt, jellemzően idős lakosság részére az adománygyűjtésekből származó tartós élelem nagy segítség, mondhatni életmentő, mivel a tartalékokat lassan felélik.

A határon való átjutás a jelenlegi helyzetben körülményes, mivel csak segélyszervezeteket engednek be az országba. Elmondása szerint pénz átutalása egyelőre nem biztonságos, ezért arra kért minden segíteni szándékozót, hogy kicsit várjunk, amíg a helyzet normalizálódik.

Abban maradtunk, hogy az általunk összegyűjtött adományokat  igyekszünk minél biztonságosabban és minél előbb eljuttatni a Váci Egyházmegyei Karitász segítségével. A lelkész úr minden telefonos megkeresést, imádságot hálás szívvel köszön a técsőiek nevében is.

***

Szeretettel egy kis összefoglaló testvérvárosunkról, TÉCSŐRŐL.

TÉCSŐ és VÁC testvérvárosi kapcsolatban 2011. októbere óta van.

Técső Ungvártól 136 km-re, Huszt és Rahó között, a Tisza jobb partján, a Máramarosi medence völgyében fekszik, a jelenlegi ukrán-román határ térségében.

A város neve Técs személynév kicsinyítő képzős változatából származik.

A régi koronaváros ma is az egyik központja és végvára a Felső-Tisza vidék magyarságának. Técső Ukrajna legnagyobb járásának a központja. A város lakóinak száma a 2019-es statisztikai adatok alapján 9.019 fő. Soknemzetiségű város, amelynek nagyobb része ukrán, 25%-a magyar és 3% orosz illetve más nemzetiségű.

Técső közössége vallásos hitét mélyen megélő és gyakorló, istenfélő református gyülekezet.

Számos neves író, művész, tudós, politikus származik innen.