ELHUNYT DR. KÉKESI GÁBOR, A VÁCI KÓRHÁZ ORVOSIGAZGATÓJA

ELHUNYT DR. KÉKESI GÁBOR, A VÁCI KÓRHÁZ ORVOSIGAZGATÓJA

Elhunyt Dr. Kékesi Gábor orvosigazgató, osztályvezető főorvos – írja a Jávorszky Ödön Kórház az intézmény közösségi oldalán. Dr. Kékesi Gábor 1957. október 24-én született, Kemencén. 1976-ban érettségizett, és még ebben az évben felvették a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol 1982-ben szerzett orvosi diplomát. Hivatását rövid kitérővel mindvégig a Váci Jávorszky Ödön Kórházban gyakorolta. Belgyógyászati szakvizsga mellett…

SZÁZ ÖSSZESZERELHETŐ BÚTORRAL A SAMSUNG CSATLAKOZOTT A VÁCI KÓRHÁZ KIEMELT TÁMOGATÓIHOZ

SZÁZ ÖSSZESZERELHETŐ BÚTORRAL A SAMSUNG CSATLAKOZOTT A VÁCI KÓRHÁZ KIEMELT TÁMOGATÓIHOZ

A társadalmi felelősségvállalás szép példájáról számolt be a napokban közösségi médiás oldalán a Jávorszky Ödön Kórház. „Megkezdődött annak a száz bútornak az elhelyezése a váci Jávorszky kórházban, amelyek a napokban érkeztek az intézménybe adományként. Komoly segítséget jelent a kórháznak a Samsung adománya; a gödi székhelyű cég által biztosított száz bútornak a kórház dolgozói máris helyet…

FEBRUÁRBAN NÉGY FOGLALKOZÁST KÍNÁL AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK A KÓRHÁZ SZÜLŐFELKÉSZÍTŐ KLUBJA

FEBRUÁRBAN NÉGY FOGLALKOZÁST KÍNÁL AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK A KÓRHÁZ SZÜLŐFELKÉSZÍTŐ KLUBJA

Február hónapban négy találkozóra, foglalkozásra várja az érdeklődőket a Jávorszky Ödön Kórház szülőfelkészítő klubja, a szerdai napokon, 16 órai kezdettel tartandó találkozóknak az intézmény tanácsterme ad helyet. Február 1-jén az újszülött- és csecsemőgondozás kérdései, gyakorlati tudnivalói kerülnek a középpontba, a szoptatással kapcsolatos tanácsadás mellett. Február 8-án és 22-én a szülésről és a szülést segítő eszközökről…

CIVIL KEZDEMÉNYEZÉS A JÁVORSZKY-KRIPTA MEGMENTÉSE ÉRDEKÉBEN

CIVIL KEZDEMÉNYEZÉS A JÁVORSZKY-KRIPTA MEGMENTÉSE ÉRDEKÉBEN

Mindenszentek és Halottak napja alkalmából az alsóvárosi temetőben járva ismét különösen sokan szembesülhettek a szomorú valósággal, miszerint a városi kórház névadója, dr. Jávorszky Ödön családi kriptája mennyire méltatlan, elhanyagolt, pusztuló állapotba került – két köztiszteletben álló polgár, Várkonyi Zsombor és Klucsik József úgy gondolják, elérkezett az utolsó előtti pillanat a síremlék megmentésére, amiben ők készek…

ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTADTÁK A JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ FELÚJÍTOTT KONYHA RÉSZLEGÉT

ÜNNEPÉLYESEN IS ÁTADTÁK A JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ FELÚJÍTOTT KONYHA RÉSZLEGÉT

A váci Jávorszky Ödön Kórházban ma délután ünnepélyesen is átadták a teljeskörűen megújult konyha-dolgozói étkezde részleget, mint elhangzott, a beruházás összességében csaknem 735 millió forint ráfordítással valósulhatott meg. – Mindenki számára elsődleges az egészség, közösségi, társadalmi szinten pedig értelemszerűen a legfontosabb feladatok közé tartozik a kórházak zavartalan működésének a biztosítása. Itt, ebben az intézményben a…

SEMMELWEIS-NAPI ÜNNEPSÉG A VÁCI KÓRHÁZBAN

SEMMELWEIS-NAPI ÜNNEPSÉG A VÁCI KÓRHÁZBAN

Dr. Urbán Edina igazgató köszöntője után ökumenikus áldással kezdődött csütörtökön a Jávorszky Ödön Kórházban a Semmelweis-napi ünnepség, a közös szolgálatban Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Borsi Attila református-, Detre János evangélikus-, Meláth Attila baptista lelkészek, illetve Rózsahegyi Katalin református és dr. Faragó Artúr katolikus kórházlelkészek vettek részt, illetve énekléssel közreműködött dr. Kiss-Tampu Tatiana belgyógyász szakorvos, népdalénekes.…

SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐ SZÜLŐKLUB FOGLALKOZÁSOK A KÓRHÁZBAN

SZÜLÉSFELKÉSZÍTŐ SZÜLŐKLUB FOGLALKOZÁSOK A KÓRHÁZBAN

Májusban három foglalkozással folytatódik a szülőfelkészítő szülőklub a Jávorszky Ödön Kórházban a járási Egészség Fejlesztési Iroda szervezésében. Az időpontok: május 11, május 18. és május 25., a programok 16 órakor kezdődnek és regisztrációhoz kötöttek, illetve ingyenesek. R. Z.

INOTAYÉK EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMJA: KISTARCSÁRA VAGY A HONVÉDBE KERÜLHETNÉNEK A VÁCI BETEGEK

INOTAYÉK EGÉSZSÉGÜGYI PROGRAMJA: KISTARCSÁRA VAGY A HONVÉDBE KERÜLHETNÉNEK A VÁCI BETEGEK

A váci alpolgármesterként igencsak inaktív Inotay Gergely az egészségügyhöz köthetően mostanában azzal került előtérbe, hogy folyamatosan cáfolta, hogy elkezdődtek a váci kórház megújításával kapcsolatban a munkálatok. Még akkor is így tett, amikor videók láttak napvilágot az első munkafázisról. De vajon miért? Márki-Zay Péter és a baloldali összefogás egészségügyi szakértője, a Gyurcsány Ferenc fan Komáromi Zoltán…

JÓL HALADNAK A RENDELŐFELÚJÍTÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁLATAI

JÓL HALADNAK A RENDELŐFELÚJÍTÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁLATAI

Az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított a kórházi szakrendelő korszerűsítésére, amely így közel százezer régiós polgár egészségét szolgálhatja majd. Inotayék nemrégiben lebuktatták önmagukat, hiszen eddig telekügy és sok más kifogás húzta a kórházfelújítás ügyét, sőt jószerével még a munkálatok megkezdésének a tényét is megkérdőjelezték. Pedig nem kellene mást tenni, mint…

FÉNYKÉPEK CÁFOLJÁK INOTAYT – A VÁCI BALOLDAL ÚJABB HAZUGSÁGA LEPLEZŐDÖTT LE

FÉNYKÉPEK CÁFOLJÁK INOTAYT – A VÁCI BALOLDAL ÚJABB HAZUGSÁGA LEPLEZŐDÖTT LE

Inotay Gergelyt nem nehéz hazugságon kapni, most azonban egy újabb súlyos esettel állunk szemben. Közösségi oldalán Inotay Gergely is és Matkovich Ilona is azzal hergelte a váciakat, hogy idén semmi se lesz a váci kórház fejlesztéséből, semmi lesz a régóta várt építkezésből. Ezzel szemben a lenti képeken jól látható, hogy a munkagépek már dolgoznak. Igaz,…