JÓL HALADNAK A RENDELŐFELÚJÍTÁS ELŐKÉSZÍTŐ MUNKÁLATAI

Az Egészséges Budapest Program keretében a kormány 5,6 milliárd forintot biztosított a kórházi szakrendelő korszerűsítésére, amely így közel százezer régiós polgár egészségét szolgálhatja majd. Inotayék nemrégiben lebuktatták önmagukat, hiszen eddig telekügy és sok más kifogás húzta a kórházfelújítás ügyét, sőt jószerével még a munkálatok megkezdésének a tényét is megkérdőjelezték. Pedig nem kellene mást tenni, mint figyelemmel kísérni a megkezdett munkálatok egyes szakaszait. Lapunk szívesen beszámol az örvendetes előrehaladásról.

E képriportunk az utóbbi időkben irattárként működő volt nővérszálló bontás előtti kirámolását mutatja be.

Fotó: VácOnline