VÁCI ZSIDÓ HITKÖZSÉG: A VÁROSVEZETÉSBEN NINCS HELYE AZ ANTISZEMITIZMUSNAK

„A rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni” – írta közleményében a Váci Zsidó Hitközség azzal kapcsolatban, hogy Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselőknek korábban antiszemita megnyilvánulásaik voltak.

A Váci Zsidó Hitközség közleménye:

„Két váci önkormányzati képviselő, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence korábban nagy nyilvánosság előtt antiszemita megnyilvánulásokat tettek. A városok vezetésében nincs helye az antiszemitizmusnak. Demokratikus alapérték az antiszemitizmus elutasítása. A rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni. Egy városvezető egyben példakép is a polgárok számára, ezért nem elfogadható, hogy ilyen pozíciót antiszemita nézeteket nyíltan hirdetők töltsenek be.

Arra kérjük Vác politikai vezetőit, hogy ne indítsanak a választásokon olyan jelölteket, akiknek durva és egyértelmű antiszemita megnyilvánulásait voltak!”

Mint ismert, Fehér Zsoltnak és Tótváradi-Nagy Bencének korábban számos antiszemita megnyilvánulása volt.

Utóbbi nevét az egész ország megismerte, mint a Hitler képével lájkoló politikust.

Egy írásában az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem létjogosultságát vonta kétségbe és trágár módon gúnyolódott rajta.

Sőt, még le is köpte a billentyűzetét, nyilván azért, mert zsidó szervezet nevét gépelte rajta, a zsidó egyetem honlapja után pedig letörölgette a laptopját, jelezvén, hogy a zsidó tartalmat fertőzőnek tartja.

Fehér Zsolt váci és Pest megyei jobbikos képviselő pedig sorozatban ontotta magából a Hitler „fiáról” szóló, árjázó, rasszista posztokat.

Fehér nevéhez továbbá egy pedofilbotrány is fűződik. Korábban főszerkesztőként pedofil tartalmakat közölt kiadványában, többek között egy 12 éves kislány megerőszakolásáról; de nőgyűlölő írások is helyet kaptak az újságban.

Fehér Zsolt ennek ellenére máig nem mondott le, Tótváradi-Nagy Bence pedig a baloldal egyik képviselőjelöltje a júniusi választáson.

A Fidesz-KDNP korábban már felhívta a figyelmet arra, hogy Fehér Zsoltnak és az őt évek óta védő Matkovich Ilonának nincs helyük a közéletben és lemondásra szólították fel őket.