HírTV

„A csütörtöki testületi ülésen a várost irányító ellenzéki összefogásból két újraválasztott képviselő többször is kiszavazott, így a tartózkodásokkal együtt szavazategyenlőség alakult ki a képviselő-testületben. A Fidesz-KDNP szerint a belső ellentét nehezíti a munkát a most kezdődő ciklusban” – számolt be róla a HírTV. A riportban elhangzott: „szavazategyenlőség a váci képviselő-testületben, négy és fél év alatt egyszer sem volt ilyesmire példa az ellenzéki összefogás által vezetett városban. Ám ahogy közeledett az önkormányzati választás időpontja, úgy mélyült a szakadék Matkovich Ilona polgármester és az előző ciklusban még a munkáját segítő Ferjancsics László alpolgármester között. Olyannyira, hogy Ferjancsics szinte látványosan kimaradt a közös…

Tovább

Kedden elfogadta a Parlament azt az új törvényt, amely ezentúl szavatolja az újságírói munka zavartalanságát – adta hírül tegnap a HírTv Híradója. A kormány e döntésével a sajtó által elkövetett rágalmazás és becsületsértés dekriminalizációját támogatta. Az előterjesztő szerint ez a jövőben a hazai szólásszabadságot fogja megerősíteni, az újságírókat pedig megvédi abban, hogy valóban élhetnek a demokrácia adta jogukkal és mindenféle kreált perekkel ne lehessen bíróságra rángatni őket. (További részletek a törvényről, a parlamenti vitáról itt olvashatóak az InfoStart-on.)  Az örvendetes, a sajtó és a szólás szabadságát megerősítő törvény életbelépése kapcsán a Híradó megszólaltatta Huth Gergelyt, a Pestisrácok.hu főszerkesztőjét is, aki…

Tovább

A párt szombaton országszerte 24 helyszínen rendezett majálist, ahol a hírek szerint mindenhol megjelent a pártelnök. Vácon a meghirdetett 15 órás időpontban azonban csak néhány tucat ember várt a rendezvényre, a hivatalos indoklás szerint Gyurcsány Ferenc programja az előző helyszínen húzódott el. A HírTv híradása. A Fehérek templomában megtartott esküvő is népszerűbb volt Vácon, mint Gyurcsány Ferenc hetek óta reklámozott majálisa. A Demokratikus Koalíció rendezvényén a meghirdetett időpontban néhány tucatnyian várták csak a pártelnököt. Az őt helyettesítő Pest vármegyei területi igazgató szerint ez a rendezvény családias jellegét húzta alá. – Este hétig tart a rendezvény. Ha idejön mindenki három órára,…

Tovább

Jogerősen megnyerte a Váci Dunakanyar Színház egykori igazgatója az intézmény által ellene indított védjegybitorlási pert. A bíróság kimondta, az új vezetés által kinevezett színházigazgató nem használhatja a V4 Színházi Találkozó védjegyet, amit Kis Domonkos Márk már korábban levédetett – ismertette a HírTv szerda esti riportja. A V4 Színházi Találkozó kifejezetten a visegrádi országok színtársulatainak a fesztiválja. Kis Domonkos Márk a Váci Dunakanyar Színház egykori igazgatója tíz évvel ezelőtt álmodta meg a rendezvényt, amelynek logóját és szervezési rendszerét le is védette. A 2019-es önkormányzati választáson győztes baloldali váci városvezetés azonban 2020 elején megvált a színházigazgatótól. Ám utódja továbbra is használta volna…

Tovább

Továbbra sem adná vissza az Észak-pesti Református Egyházmegye által kért ingatlanok mindegyikét a balliberális vezetésű váci önkormányzat. Egy helyrajzi számon szerepel a Madách Imre Gimnázium épülete az egyház által visszakért Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolával. Matkovich Ilona azzal próbál érvelni, hogy Vácot jelentős vagyonvesztés érné az ingatlanátadással – számolt be róla a HírTV. „Kérdés az, hogy azon alpolgármesterek, illetve a frakciójukban ülő valamikor nemzeti keresztény értékeket vallók ilyenkor milyen álláspontot képviselnek? Vajon megjegyzik-e a polgármester asszonynak, hogy itt miről is van szó és szót emelnek-e ezen egyházellenes magatartás ellen?” – nyilatkozta Imre Zsolt, a…

Tovább

A környezetvédelmi hatóság felszólítása kellett ahhoz, hogy Vác balliberális vezetésű önkormányzata felszámoljon egy illegális hulladéklerakót saját területén. A korábban felhalmozott szemétről a városban működő Fidelitas helyi elnöke tett bejelentést. Vác önkormányzata a 2019-es választási kampányban azt ígérte, hogy zöldebbé és tisztábbá teszi a várost. – A „Lőtér” nevű önkormányzati területre az elmúlt időszakban rengeteg illegálisan lerakott hulladék került, melyet az önkormányzat ahelyett, hogy eltakarított volna, inkább elásott, viszont a hatóság nyomására ezt a területet elkezdték megtisztítani. Reméljük, hogy e terület minél hamarabb visszakapja azt az eredeti állapotát, amilyen volt – nyilatkozta a HírTv-nek Szabó Csaba, a váci Fidelitas elnöke. https://youtu.be/mCNlCM8lY54

Tovább

Az ott lakók szerint a város balliberális polgármestere csak hitegeti őket. A környék lakóinak élete teljesen megváltozott, amióta a váci polgármester, Matkovich Ilona fia 40 lakásos társasházat épít egy zöldövezeti telken. A polgármester és a körzet önkormányzati képviselője korábban azt ígérte, hogy kezelik az építkezés miatt megnövekedett forgalmi helyzetet, ám ez lassan egy éve nem történt meg. Még mindig kérhetnénk, hogy a polgármester fia állja a számlát – mondta március 25-én az összegyűlt demonstrálók előtt Hájas Attila, a környék lakóinak szószólója. Ezek a fő követelései a Kőhíd lakóparkban élőknek, miután a váci polgármester fia, Pajor Dániel építkezésbe kezdett a közvetlen…

Tovább

A környezetvédelmi hatósághoz fordul a váci Fidelitas, mert szerintük bizonyítható, hogy a városi karbantartásokat végző cég illegálisan rak le hulladékot egy önkormányzati területen. A helyi Fidelitas elnöke, Szabó Csaba szerint azért különösen visszás az ügy, mert a Vácot vezető baloldali tömörülés a kampányban még zöldítést, és tisztaságot ígért. https://youtu.be/xrrDV4DaBNQ – A baloldali városvezetés a kampányban még zöldnek hazudta magát, ezzel szemben nem hogy nem zöldek, de még úgy néz ki, hogy szándékosan is szennyezi a környezetet – fejti ki a videóban Szabó Csaba. Az elmúlt hónapok során erre az önkormányzati területre több köbméternyi hulladékot raktak le illegálisan, úgyhogy emiatt én…

Tovább

Elvett zöld területek, megszüntetett parkolóhelyek, egyeztetés nélküli beruházások, ezekkel találkoznak mostanában a Vácon élők. A Kőhíd utcai lakóparkban a beruházó ugyanis úgy döntött, luxus lakóparkot épít a város e sűrűn lakott része melletti zöld területen. De vajon kihez köthető egy olyan beruházás, amely egyik napról a másikra egy olyan zöld parkban valósul meg, amely a környéken élők számára az egyetlen pihenőparkot jelentette? A válasz nem lehet meglepő. A város ellenzéki polgármesterének, Matkovich Ilonának a fiához köthető cég építi a luxuslakóházat. És az sem meglepő, hogy a baloldali városvezetőnek csak azután jutott eszébe megkérdezni a lakók véleményét, miután a beruházás már…

Tovább

Felháborítónak tartja a váci városvezetők év végi jutalmazását a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezete. A párt szerint már az is fölösleges, hogy a harmincezres városnak három alpolgármestere legyen, azt pedig végképp elítélik, hogy egyikük több százezres jutalmat kapjon akkor, amikor városi intézményeket kell ideiglenesen bezárni. Év végéig biztosan nyitva marad a váci uszoda – miután a több mint húszmillió forintot biztosít a városnak az intézmény rezsiköltségeire. A városban azonban több kulturális intézmény is bezár a téli időszakban és egyelőre bizonytalan, hogy mikor nyitják újra ezeket. Ilyen körülmények között a Mi Hazánk Mozgalom helyi szervezete elítéli, hogy a városvezetők év végi…

Tovább