Jogerősen megnyerte a Váci Dunakanyar Színház egykori igazgatója az intézmény által ellene indított védjegybitorlási pert. A bíróság kimondta, az új vezetés által kinevezett színházigazgató nem használhatja a V4 Színházi Találkozó védjegyet, amit Kis Domonkos Márk már korábban levédetett – ismertette a HírTv szerda esti riportja.
A V4 Színházi Találkozó kifejezetten a visegrádi országok színtársulatainak a fesztiválja.
Kis Domonkos Márk a Váci Dunakanyar Színház egykori igazgatója tíz évvel ezelőtt álmodta meg a rendezvényt, amelynek logóját és szervezési rendszerét le is védette.
A 2019-es önkormányzati választáson győztes baloldali váci városvezetés azonban 2020 elején megvált a színházigazgatótól. Ám utódja továbbra is használta volna a V4 fesztivál logóját.
Hosszú pereskedés kezdődött, amelyet végül az egykori direktor nyert meg.
A V4 Fesztivál és Színháztalálkozó, mint védjegy, mint elnevezés, az az én tulajdonom, az én szellemi termékem – nyilatkozta a pernyertes Kis Domonkos Márk a HírTv-nek. Felhívta a Váci Dunakanyar Színház figyelmét a bírói végzés, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem szervezhet innentől kezdve fesztivált, szervezhet, csak nem V4 Fesztivál és Színházi Találkozó néven.
A baloldali városvezetés az elmúlt években a legtöbbet a kultúrán spórolt Vácon, ami jelentősen visszavetette a város kulturális életét.
A baloldali városvezetés szerint Vácon szárnyal a kultúra, pedig zuhanórepülésben van – erősítette meg Szabó Csaba, váci jobboldali politikus. Ez több területen is látható,
- például a színháznál a költségvetés nagymértékben csökkent,
- visszasorolták kiemelt státuszból,
- megnézhetjük a Váci Világi Vigalmakat, amik elmúlt időszakban Vigalom Light-ként működtek, ha működtek,
- és elvesztettünk egy igazán patinás fesztivált is, a V4 fesztivált, ami Vácról Nagymarosra költözött át.
Az új nagymarosi helyszínen immár harmadszor megrendezésre kerülő V4 Találkozó idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.
A június végi rendezvényre már most több mint 6000 éve adtak el.