A VácOnline rendszeres rovatában Szádoczki Imrével, a Fidesz váci elnökével folytatjuk a heti események értékelését. Ezúttal is újra arra kérjük, hogy a helyi jobboldal szemszögéből tolmácsolja olvasóinknak az előző hét közéleti történéseit!
VO: Múlt szombaton rendezték meg a már hagyománnyá vált Polgári Piknik rendezvényt. Idén elfogadta a meghívást Kövér László házelnök.
A rekkenő hőség ellenére több száz résztvevő vett részt a eseményen. Jó volt látni a jobboldali közösség összetartását. Tényleg úgy érzi az ember, együtt a falon is átmegyünk. Többen jelezték belépési szándékukat a Fideszbe, ez is egyfajta visszajelzés, hogy az általunk elvégzett munka szimpatikus és szeretnének résztvevői lenni az események alakulásának.
VO: Három év után újra Vigalom volt a városunkban. Az óriási tömeg megint jelezte azt, hogy mekkora igény van az ilyen típusú rendezvényre. Mit gondol erről a jobboldal?
Három lehetőségből egyszer sikerült megcsinálni a városvezetésnek, pedig a másik két évben is minden város, Vácot leszámítva megrendezte a saját „vigalmát”! A teljesség igénye nélkül Balassagyarmat, Dunakeszi és ugye az Ipoly-Feszt. Ezt az élményt két évig megvonták Vác polgáraitól, dehát jégpálya is csak Vácon nem volt… Sikerült tűzijátékot is csinálni, pedig a teljes baloldal tűzijáték ellenes állítólag. Ezt is sikerült fokozni azzal, hogy 15 perccel hamarabb kezdődött a meghirdetettnél, így többen lemaradtak róla.
VO: Mit szól ahhoz, hogy a testületi ülésen az új parkolási rendről döntöttek? Ehhez is csak gratulálni tudnak?
A háborús körülmények, az infláció ellenére még jobban megsarcoljuk a lakosságot. Lassan az egész várost bevonják a fizetős parkolásba és a vasárnap 18-ig kiterjesztett idő a pofátlanság netovábbja. Elindítottuk a visszaszámlálót 2024. október 1. 0 óra 0 percig, ebben a pillanatban pontosan 796 nap 15 óra és 42 perc van hátra. Eddig tart a balos cégeltüntetők, sikkasztók, pénzhiénák, perverz-nácik, egyszerű nácik, tolvajok és társaik uralma. Addig is mindenhol ott leszünk, bárki kérhet tőlünk segítséget bármilyen ügyben!