Turai János, a Váci Zsidó Hitközég elnöke arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy május 9-én előzetes tárgyalások és hosszú egyeztetések után városunkba is ellátogatott egy 22 fős (tanárokból, mérnökökből, hivatalnokokból, többnyire különböző értelmiségi pályákon dolgozókból, köztük egykori váci lakosok leszármazottaiból idesereglett) izraeli turista csoport. A vendégek zöme Givatayim város polgáraként érdeklődött különösen Vác iránt. Igen, abból a Givatayim nevű városból érkeztek tehát, amely papíron még mindig partnertelepülése Vácnak. Innentől kezdve idézzük Turai János beszámolóját: „Valamikor önkormányzati vezetők és városi közalkalmazottak kedvenc csere-utazási célpontja volt Givatyim városa. Izraelből népes csoportok jártak Vácon, több esetben fellépett a városban a »Givatayim rózsái« nevű híres tánccsoport…
váci náci
Az egykori arbonyúzos, és e munkássága alapján megismert mosdatlan szájú Fehér (Zsizsik) Zsolt, baloldali váci képviselő bizony csak nem képes leállni a „Két Perc Gyűlölködéssel!” Ezúttal éppen az alábbiakat osztotta meg a közösségi oldalán: „Summáját írom. Ezer év története dióhéjban: Árpád-háziaktól a Sz@rháziakig”. A közösségi oldalán a „váci náci” bár minden erejéből megpróbál alakoskodni – hol hochkulturman-nek, hol a váciakért éjjelét-nappalát sem kímélő közösségi embernek, hol cuki virág-, nő-, gyermek- állatbarátnak igyekszik láttatni magát, vagy nagy gondolkodók bölcsességeivel, nyuszikákkal, virágocskákkal kábítja a követőit –, azonban csak mindig besikeredik tőle majd’ minden tizedik posztja után valami nagyon alantas, aminek következtében újra…
Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke, holokauszt túlélő, Vác és a Dunakanyar holokausztban elpusztított több mint háromezer fős zsidósága emlékezete jegyében tiltakozó sorokat írt annak kapcsán, hogy Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke rész vett az Amerikai Egyesült Államok nagykövete által rendezett széder-vacsorán, többek között a Jobbik-Konzervatívok Párt holokauszt-tagadó, zsidókat nemzetbiztonsági okból listázni kívánó elnöke, Gyöngyösi Márton társaságában. „Heisler András nem átalkodott egy asztalhoz ülni olyan személlyel, aki a holokauszt óta a magyar zsidóságot legjobban megalázta… Heisler András a zsidóság legnagyobb ünnepén, az Egyiptomból való szabadulás emléknapján fordított hátat övéinek és parolázott le egy megszállott fasisztával, aki…
Agresszívan léptek fel egy újságíróval szemben a váci baloldali képviselők – a MAGYAR NEMZET is szemlézte a 0627.hu írását a jobbikos képviselők újabb botrányos viselkedését a sajtóval. Önkormányzati lakásügyben kérdezték volna Fehér Zsoltot (Momentum–DK–Vácért Lokálpatrióta Egyesület–Jobbik–LMP–Szavad Egyesület–Mindenki Magyarországa–MSZP–Párbeszéd), váci önkormányzati képviselőt, aki az Emberi Kapcsolatok Bizottságának elnöke a Pest megyei településen. Az eredetileg jobbikos politikus azonban nem válaszolt a 0627.hu portál kérdéseire, képviselőtársa, a szintén jobbikos Kászonyi Károly pedig akadályozta a stábot munkavégzés közben. – Vácon a városházán a februári képviselő-testületi ülést követően szerettük volna feltenni kérdéseinket Fehér Zsolt részére, ám az összefogás frakció képviselője elmenekült kameránk elől – írta…
Január 27–én, a holokauszt nemzetközi világnapján egy megemlékezésnek szánt bejegyzés jelent meg Vác város önkormányzatának oldalán. Eddig nem is volna semmi probléma. Csakhogy a szöveg az általánosságokon túl olyan utalásokat tartalmaz, amelyeket mostanában többször lehet olvasni elsősorban amerikai hírforrásokból. Ezek a megjegyzések alattomos módon persze, és nem nevesítve, de arra utalnak, hogy Magyarországon rendszerszinten tetten érhető egy bizonyos fokú elnyomó retorika, amely a holokausztot is megelőzte. Mutatjuk, mire gondolunk. Szó szerinti idézet következik a bejegyzésből, amely korábban összefoglalja a holokauszt előzményeit, valamint a nemzetközi emléknap történetét. Aztán pedig jön ez az ominózus mondat: „És itt kezdődik a mi felelősségünk, hiszen…
Szádoczki Imre, a Fidesz váci elnöke polgármesterNŐként szólította meg Matkovich Ilonát a decemberi közmeghallgatáson, mert kíváncsi volt arra, hogy Vác első embere nőként hogyan vélekedik Fehér Zsolt önkormányzati képviselő nyilvánosan megjelent perverz, a nőket sértő írásairól. Matkovich Ilona már Szádoczki mondandójának az elején kikérte magának, hogy ő polgármesterként van jelen és közösségi ügyekről van szó. Szádoczki kifejtette: „Nyomtatásban megjelent korábban a városunkban egy magát sajtóterméknek tartó szennylap, aminek főszerkesztője magát Zsizsiknek nevezte. Szeretnék a harmincadik számból idézni egy olvasói írást, amire főszerkesztő úr válaszolt is. Előre is elnézést kérek a nyomdafestéket nem tűrő szavakért, de a hitelesség ezt követeli.” „Minden…
VO: Hogyan reagáltak az érintettek a közmeghallgatáson az ön által felvetett problémára, amely minden jóérzésű embert felháborít? Hétfőn közmeghallgatás volt a városházán. Rengeteg érdekes téma volt napirenden, Facebook-letiltások, parkolási sarcok, a városrészek problémái, fakivágások, 2 milliárd a számlán. A polgármester és a képviselők a maguk módján próbálták magyarázni a sokszor magyarázhatatlant. Én magamra vállaltam az egyik legkínosabb problémát, amire senkitől soha nem kapunk választ pedig Vác polgárai szerint vállalhatatlan egy magára valamit is adó önkormányzat számára. A polgármester megpróbálta belém fojtani a szót, de végig mondtam a mondandómat, ami így szólt: Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Polgármester Nő! Nem véletlen ez a megszólítás.…
A VácOnline rovatában Szádoczki Imrével, a Fidesz váci elnökével rendszeresen igyekszünk értelmezni a heti eseményeket. Újra arra kérjük, hogy a helyi jobboldal szemszögéből tolmácsolja olvasóinknak az előző hét közéleti történéseit! VO: A hét emlékezetes eseménye a Kőhíd lakóparki gyűlésen történtek utóélete volt. Hogy kommentálja a 0627.hu 150 ezres megtekintést hozó videóját, amelyben tagadhatatlanul lelepleződött a polgármester anélkül, hogy bármiféle leleplező szándéka lett volna a lakóknak, vagy az alkotóknak? Matkovich Ilona e szereplése után sajnálatosan egyféle jobboldalgyalázó ámokfutásba kezdett a közösségi médiában. Azt állította, hogy őt lopással, csalással és hazugsággal vádolták meg, pedig tekintsék meg a videót, nem mondtak neki ilyeneket! Mi…
Előbb az alapító Vona G. távozott, aztán a tavaszi bukta után kiakolbólították a parizeres bohócot, Jakabot, most meg az új nagyvezír, Gyöngyösi azt mondja a Jobbik köreiben, hogy ők ezután aztán már soha többé nem bútoroznak össze választási-sarokelemként (oldal- vagy hátlapként) a DK-val. Na, ezen igazodjanak ki a szimpatizánsok! No meg a magukat önerőből is erősen lejárató helyi jobbikos döntéshozók, a váci náciként emlegetett Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence, meg az egyre bedurvulóbb, böszmébb attitűdöt mutató Kászonyi Károly. Egyébként nagyobb, visszhangosabb „produktumot” hármójuk kapcsán nem is igen lehet megemlíteni a bevezetőben említetteknél, főleg a szivárványosodási időszakuk óta, egyszerűen beálltak a…
A megélhetési politikusok egyik díszpéldánya, a jobbikos Fehér Zsolt egyre ingerültebbnek tűnik, ha valamelyik portál, sajtóorgánum ír valami karcosat a visszatetsző, olykor megütközést, felháborodást kiváltó viselt dolgairól, legutóbb ismét a VácOnline-ra akadt ki, amiért azt firtattuk, vajon milyen drága mulatság lehetett, hogy a mostani nagy válság idején lazán elrepülhessen nyaralni Tunéziába. Ahogy a legsatnyább balliberális politikusok szokták (és emberünk ebbe a körbe tartozik) egy-egy nekik kellemetlen szituációban, Fehér is azonnal Mészáros Lőrincezésbe farolt terelésként, a nagyvállalkozó egyik balatoni szállodájának árait emlegetve, mondván: nem azért böngészte, hogy foglaljon, mert túl drága, állítólag húzósabb egy all inclusive tunéziai repülős utazásnál. Itt rögtön…