A víznyomócső keresése miatt újra aszfaltot bontottak a Háló közben. (Első alkalommal, amikor keresték a vizet, a garázssorhoz vezető utat bontották fel minden előzetes értesítés nélkül, így többen nem tudtunk elmenni autóval a garázsokból.) – OLVASÓI LEVÉL.
Természetesen a mostani bontást sem jelezték előre, hiába kértük a kivitelezőt, hogy bármilyen akadályoztatás esetén legalább egy nappal előre szóljon.
Az útbontás utáni helyreállításra is kellett várnunk majd másfél hetet, a minőségről már ne is beszéljük – de ugye lesz az út még rosszabb is, mire elkészül a ház!
A helyreállítás után a szemetet, a feltört aszfaltot sikerült ott hagyni, sőt leszúrtak egy kb 120 cm-es betonacél rudat, szinte semmi jelöléssel, mindez a játszótér kerítésétől 1 méterre, a bejárattól pedig alig három méterre.
Elmondtuk már a gyerekeknek, hogy a játszótéren kívül ne bújócskázzanak, de azért ez mégiscsak balesetveszélyes így!
Mit szólna vajon a polgármester asszony, ha az ő unokájának kellene hasonló játszótéren játszania vagy bicikliznie a nagy munkagépek között?
A fotókon látható, hogy a korábban általunk rendben tartott közterület már most milyen állapotban van. Mivel ebben az utcában korábban csak az itt lakók jártak, mindenki tudta, hogy a gyerekek szabadon jöttek mentek, így vigyázott is rájuk mindenki. Most a szabad játék lehetősége szinte csak vasárnap adott számukra, akkor is ilyen balesetveszélynek vannak kitéve. A szünidő kellős közepén már kora reggel nagy dömperek pöfögnek a házunk előtt, zúgnak a markolók. Ablakot nyitni szinte lehetetlen.
Őszintén szeretném felszólítani a városvezetést, hogy küldjék ide a köztereseket és emiatt is büntessenek (nem hiszem, hogy az útbontásból származó törmeléket csak így szabadon lehet hagyni), tekintet nélkül a rokoni kapcsolatokra. Természetesen a polgármester asszony nem jár erre, bár hívtuk, ellenben nem is fogad bennünket.
A locsoló autót is magunknak kellett kijárni: ha már a 40 fokos hőségben egész nap szívjuk a port, kosz, mocsok van mindenhol, legalább ennyi legyen! Amikor megfenyegettük az építésvezetőt, hogy ismét idehívjuk a sajtót, akkor hirtelen itt termett a locsoló autó is.
(Mondanom sem kell, annyi emberség már nem volt bennük, hogy mondjuk ponyvával takarják a szállítmányt, hogy még kevésbé szálljon a por. Na de mit is várunk tőlük, ha a markolós baleset okozója – bár gyakran jár itt el –, még egyszer sem kért elnézést azért, amit tett. Sőt az az érzésem, hogy saját kis háborút vívnak az itt lakók ellen, amikor és ahol csak tudnak, akadályoznak bennünket.)