Gödöllőn épül a Magyar Posta új logisztikai központja
Új logisztikai központot épít a 2013-as piacnyitásra készülő Magyar Posta. A társaság versenyképességének javítását szolgáló, a tervek szerint mintegy hatmilliárd forintos beruházást Gödöllőn valósítják meg. A feldolgozó hétszáz gödöllői és környékben élő embernek nyújt majd munkát. A központ üzembe állása után a Magyar Posta tovább tud javítani szolgáltatásán. Az erre vonatkozó szerződést július 13-án írták alá Gödöllőn.
A szerződést Szűcs Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója, és dr. Gémesi György, Gödöllő város polgármestere látta el kézjegyével. Szűcs Ildikó elmondta: a hatmilliárd forintos beruházásra ősszel, közbeszerzési eljárás keretében választják ki a legalkalmasabb jelentkezőt. A vezérigazgató a második logisztikai bázis építését azzal indokolta, hogy az európai postai liberalizáció után várhatóan kiéleződik a verseny a piacon. A magyar posta már most is eredményes, az európai összehasonlításban a hatodik-hetedik helyen áll. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például az elsőbbségi küldemények kilencvenhárom-kilencvennégy százaléka a feladás másnapján elér a címzetthez, holott a nemzetközi előírás csupán nyolcvanöt százalék - közölte.
A várhatóan 2011 második félévében üzembe álló új, tizenháromezer négyzetméteres csarnokban berendezkedő levélfeldolgozó központ, mint logisztikai bázis a keleti országrészt szolgálja majd ki, amíg a nyugati régiók automatizált levélfeldolgozása továbbra is a 2004-ben elkészült budaörsi hasonló központ feladata – utalt rá a vezérigazgató.
Szűcs Ildikó szerint a Magyar Posta a Miskolci Egyetem szakértőivel közösen elkészített tanulmány alapján döntöttek Gödöllő mellett. A kiválasztás során – többek között (pl. az anyagiak mellett) – jelentős szempont volt, hogy megközelítőleg harminc kilométeres távolságon belül legyen a fővároshoz képest. Gödöllőn kívül még öt-hat település jöhetett volna szóba, köztük Szada, Aszód és Hatvan neve is felmerült. A tavaly nyolcmilliárd forintos adózás előtti nyereséget elkönyvelő társaság ez évben ötven posta hivatal korszerűsítését végzi el. E hivatalokban a bankoknál megszokott kényelem várja majd az ügyfeleket – hívta fel rá a figyelmet.
Gémesi György elmondta: az új bázishoz a telket száznyolcvanmillió forintért az önkormányzat adta el a postának. Itt hétszáz új munkahely létesül majd, ami elsősorban a környékbeli településeken élők megélhetési gondjain enyhíthet. Gödöllőn ugyanis a munkanélküliség jelenleg alig éri el a három százalékot, ami jobb az országos aránynál – emelte ki.