Ebben az évben is koszorúzással egybekötött emlékünnepséget tartanak a Malenkij Robotra elhurcoltak emlékére Nagymaroson. A program január 5-én, szombaton a helyi temetőben található emlékhelynél kezdődik 15 órakor, majd ezt követően, 15 óra 45 perctől koszorúzás lesz a Király utcai emléktáblánál.
A megemlékezés a nagymarosi művelődési házban 16 órakor kezdődő fehér asztal melletti közös együttléttel, családias, baráti beszélgetéssel záródik. A több, mint hatvan esztendővel ezelőtti, történelmünk egyik legszomorúbb "eseménye" során a munkaképes németeknek és a német nevűeknek az ország mai területéről való deportálása során mintegy hatvan-hatvanötezer civil magyar állampolgárt vittek munkára az Ideiglenes Nemzeti Kormány tudta nélkül. A parancs megalkotói a 17 és 45 év közötti német származású férfiaknak, valamint a 18 és 30 év közötti nőknek mozgósítását rendelte el. Többségük a Kaukázusba, Ukrajna és az Urál szénbányáiba került. Ez ezen kívül olajvezetéket fektettek le, a mezőgazdaságban dolgoztak, romeltakarításban és újjáépítésben vettek részt.
Nincsenek pontos adatok arról, hogy a deportáltak közül mennyien maradtak életben; egyes nyugatnémet becslések szerint azonban az elhurcoltak húsz százaléka életét vesztette. Nagymaroson 1945 és 1948 között a német lakosság nagy részét kitelepítették, illetve "malenkij robot"-ra a Szovjetunióba hurcolták, s helyükbe nyolcvanhat magyar család (ötszázhúsz fő) érkezett a Felvidékről - olvasható a város honlapján. A malenkij robot egyébként hivatalosan soha nem létezett, mint ahogy 1945 után a nők tömeges megerőszakolását, tönkretételét még csak szóba sem lehetett hozni.
Nagymaroson az elhurcoltak emlékére egyébként egy emlékkövet is állítottak a Duna-parton az egyik facsemete tövében néhány évvel ezelőtt.. A megemlékezés résztvevői itt is fejet hajthatnak az elhunyt elhurcolt áldozatok emléke előtt.