A már hagyománynak tekinthető Sportgálát az Egészséges Ifjúságért Alapítvány, valamint Bíró György és csapata szakmai közreműködésével közreműködésével október 12-én, pénteken rendezte meg a Duna-Dráva Cement Kft. A diákok csapatait az elmúlt évhez hasonlóan evezős világbajnokok segítették, dr. Haller Ákos, Pető Tibor, Varga Tamás és Hirling Zsolt együtt versenyeztek az iskolásokkal. A három-millió forintos összdíjazású verseny nyereményeit az iskolák kizárólag sporteszközök vásárlására fordíthatják.
A Duna-Dráva Cement Kft. 2007 őszén pályázatot hirdetett az általános iskolák felső tagozatos, valamint a középiskolák nappali tagozatos tanulói számára, amelynek keretében a diákok sportvetélkedőn vehettek részt. A játékos versenyszámokat a diákok és a világbajnok sportolók egy csapatban teljesítették. A versenyen a csapatjáték mellett az egyéni teljesítmények ezúttal is hangsúlyt kaptak. A versenyzők ügyességükről, sporttörténeti ismeretükről és kreativitásukról is tanúbizonyságot tettek a városi sportcsarnokban megrendezett progamon.
A feladatok végrehajtását, független szakértő zsűri bírálta el, amelyben helyet kaptak a városi sportélet jeles képviselői és szakemberei, köztük Vácy Károly a Magyar Evezős Szövetség elnökségi tagja, és a Vác Városi Evezős Club elnöke, Horváth Szabolcsné dr. az Egészséges Ifjúságért Alapítvány társelnöke, Pozsonyiné Szőke Katalin, a Vác Város Önkormányzatának vezető főtanácsosa, valamint Bászler Mária, a Duna Dráva Cement Kft. Humánerőforrás igazgatója.
Az eredményhirdetés előtt Csereklye Károly Vác alpolgármestere üdvözölte a helyi cég kezdeményezését és hangsúlyozta az ifjúsági tömegsport fontosságát.
Az általános és középiskolás csapatok első három helyezettjei hatszáz-, négyszáz- és kétszáz-ezer forintos díjban részesültek, az induló, de dobogós helyezést el nem érő csapatoknak pedig hatszázezer forintos díjat ad a társaság, egyenlő arányban elosztva.
A sportgála életre hívása Vác város iskolásainak sportéletét és a fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztését célozta. Az iskolák csapatainak jutalmazásával pedig a testedzés jobb feltételeinek megteremtését kívánja segíteni a vállalat.
Az idei, V. Duna-Dráva Sportgálán az általános iskolák közül sorrendben a Petőfi Sándor Általános Iskola, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és a Földváry Károly Általános Iskola szerezte meg az első három helyet. A további sorrend a következőképpen alakult: Radnóti Miklós Általános Iskola, Juhász Gyula Általános Iskola és Karolina Általános Iskola.
A középiskolák első három helyezettje pedig a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium, a Selye János Humán Szakközépiskola valamint a váci Madách Imre Gimnázium lett, további helyezettek: Táncsics Mihály Mezőgazdasági Szakközépiskola, I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola, Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola.
A rendezvény emlékezetes pillanatai közé tartoztak az iskolák egyedi koreográfiát követő bevonulásai, valamint az evezős ergométeren nyújtott teljesítményei, amelyben az előző évvel ellentétben, most a válogatott sportolók is aktívan segíthették a csapatokat. A Gála záróakkordjaként négyezer lufit engedtek a sportcsarnok küzdőterére, amit az általános- és középiskolás csapatok egymással versenyezve gyűjtöttek össze.
Ez a rendezvény is a Duna-Dráva Cement Kft. környezettudatosságot és egészséges életmódot népszerűsítő programsorozatához kapcsolódott, melynek keretében a vállalat október 26-án, – hagyományteremtő célzattal – a beremendi gyárának vonzáskörzetében élő diákok számára, Siklóson is megrendezi a sportgálát.
A programsorozat részeként 2007-ben megrendezett Hársfaültetés, a Naszály-térkép megjelentetése, valamint az óvodás kalandtúra támogatása is a váci gyár által vallott, fenntartható fejlődést és a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozó szemléletmódba illeszkedett.