Az Orosháza elleni találkozó után Makón is Rusvay Gergely szerezte meg a Vác-Újbuda Lágymányosi TC győztes gólját a vasárnap, október 14-én megrendezett másodosztályú bajnokság újabb fordulójában. A gyengének minősíthető mérkőzésen a hazaiak kezdtek jobban, ezt követően azonban a tizenötödik percben már a váciak irányították a meccset. Helyzetek persze mindkét csapatnál adódtak szépszámmmal.
Az első játékrész legnagyobb helyzete a hazaiak nevéhez fűződik. Kétszer is a kapufa mentette meg a váciakat a góltól. A Makónak viszont ugyanez már nem sikerült. Rusvay a találkozó utolsó tíz percében volt eredményes. A mérkőzés egyetlen gólját rúgó váci középpályás révén három pontot zsebelhetett be a Verebes-legénység. A jelenleg stabilan a harmadik helyen álló VÚLTC szombaton, október 20-án a tabella negyedik helyén álló bőcsiek ellen lépnek pályára a váci stadionban.