Szombaton, 2015. február 7-én Vácott, a Ligetben megrendezésre kerül az I. Váci Cyclecross Bajnokság. A szervezők a versenyt elsősorban az amatőr kerékpárosok számára rendezik, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy licencel rendelkező cyclecross versenyzők ne állhatnának rajthoz. - A kijelölt pálya inkább gyors, mint nehéz, de megtalálható lesz benne lépcsősor, épített akadály, szűk kanyar, veretős rész egyaránt - írják a verseny hivatalos honlapján, ahol kiderül többek között az is, hogy a versenyre az előnevezés már lezárult, de nevezni a helyszínen még lehet majd a verseny napján, 8 óra 30 és 10 óra között.
A versenyzők nem csak szabályos cyclecross géppel, hanem mountain bike-kal is rajthoz állhatnak. Az I.Váci Cyclecross Bajnokság fődíja egy SALICE kerékpáros szemüveg, cserélhető lencsével, melyet a verseny végén a tombolán fognak kisorsolni a szerencsés nyertesnek.
A szervezők mindenkit - versenyzőket és nézőket egyaránt - szeretettel várnak az eseményre!