Kedves Futótársak! Örülök, hogy már több százan neveztetek távjainkra. Ideje is, mert közeleg a verseny. Már várom, hogy a találkozás örömével ismét összefutunk a versenyen. Ismét észrevesszük egymást, ahogy feldübörög a zene, amit együtt énekelünk. Látom, amint kicsit izgulva a rajtra készülődsz, én meg biztatlak benneteket, és keresem az arcokat, a sporttársakat, a régi ismerősöket.
Tudom, akármennyivel több ismerős arc villan be a rajtkapu alatt, mint eddig, egy mégis hiányozni fog. Egy hosszúkás arc, szikár termetű szenior futóval, kifakult Fut a Vác pólóban, fanyar mosolyával, körülötte diákjaival, akik büszkén topognak az osztályfőnök mellett. Egy futó, aki mindig eljött a versenyre, akiről tudtuk, ha lukas órái vannak, a ligetben megtaláljuk őt edzés közben.
Nem akarom, nem akarjuk elfeledni ezt az arcot, azt a futót, aki már nem lehet köztünk a rajtkapu alatt, akit mégis szeretnénk, ha mindörökre velünk maradna.
Ezért hát, úgy döntöttünk, azt a 6,4 kilométeres távot, amit ő a Fut a Vácon rendszeresen futott, mostantól Jakus László Emlékfutamnak nevezzük, és az a versenyző, aki a távot abszolút értelemben leggyorsabban teljesíti Jakus László emlékkupát fog kapni.
Ilyenkor a verseny előtt mindig beszámolunk a sok újdonságról, ami tavaly még nem volt. Most is így lesz, előtte azonban mégis úgy érzem, ez a legtöbb és a legkevesebb, amiről be kell számolnunk.
Nemsokára itt a verseny, érdemes esténként futni, és ha a liget felé futtok és az emelkedőn már alig kaptok levegőt, ne álljatok, meg fussatok tovább. Ha a veríték a szemetekbe folyva kicsit elhomályosítja a Mária forrás környékét és ezért csak nehezen láthatjátok a távolban azt a magányos futót, intsetek neki. Meglátjátok, mire célba érünk ős is utolér, és együtt fogunk befutni a célba. A nézők tapsolnak, és mi azt mondjuk majd, nem csak a verítéktől könnyes szemmel,