Fehér aranyat nyert a feltörekvő Váci Liget SE tenisz csapata az OB I-ben
2014. júl. 21.
A tavalyi esztendőben számoltunk be olvasóinknak arról, hogy a Váci Liget SE tenisz csapata bejutott a Magyar Országos Bajnokság I. osztályának A csoportjába. A minap újabb jó hír érkezett a csapat háza tájáról, miszerint: nem csupán megtartotta pozícióját, hanem veretlenül menetelt előre az alapszakasz összes mérkőzésén, és végül ezüst éremmel zárta a bajnokságot.
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) döntése értelmében idén az első osztályt leszűkítették kétszer 8 csapatról 8 csapatra, így a váci csapatra még nehezebb feladat várt, hiszen a bennmaradás volt a cél.
Az MTSZ Nemzeti Edzésközpontjában megrendezésre kerülő, két napos rájátszás (2014, július 19-20.) első napján játszottak a mindent eldöntő bennmaradásért, mely mérkőzést szintén hoztak. A rájátszás második napján már csak az volt a kérdés, hogy első vagy második helyezettek lesznek-e. Végül az ezüstérmet, az általuk csak ,,fehér aranynak” emlegetett serleget emelhették a magasba a 8 csapatból álló, első osztályú mezőnyben.
Ezzel az önerőből szerveződő, baráti társaságból álló csapat ismét bebizonyította, hogy minden befektetett energiát és pénzt megért ez a szezon is.
A csapat tagjai: Fenyvesi Tibor, Besser Ferenc, Uj Gergő, Zeljenka Martin, Csontos Balázs, Grécs Attila és Keil Bálint.
A Váci Liget SE csapatkapitánya, Gelányi Gyula bácsi elmondhatatlanul büszke a csapatára; szívet melengettető érzés számára, hogy ilyen sikert könyvelhettek el magukénak.
Szerkesztőségünk további szép sikereket, és eredményeket kíván a töretlenül menetelő, lelkes kis csapatnak, melynek tagjai kimagasló teljesítményükkel tovább öregbítették városunk, Vác hírnevét!