Elismerések Vác FC játékosoknak a Pest megyei Gólkirályok Gáláján
November 4-én 17 órától immár harmadik alkalommal rendezte meg a Pest megyei Labdarúgó Szövetség a Pest megyei Gólkirályok Gáláját, melyen a Vác FC csapatát Orbán Levente ügyvezető igazgató, Csank János vezetőedző – mesteredző -, és Rusvay Gergely csapatkapitány képviselték.
A rangos esemény színvonalát emelte az Újpest FC csatára, Kabát Péter -a 2000/2001-es versenyév NB I-es gólkirálya-, aki a közel félszáz Pest megyei gólkirálynak adta át a díjakat ezen az estén.
A szinte telt házas rendezvényen csapatunk két kategóriában is a díjazott klubok közé került. Először az előző versenyév sportszerűségi versenyében, mint I. osztályú felnőtt férfi bajnokság legsportszerűbb csapata – a Fair Play-táblázat alapján - részesültünk elismerésben, melyet egy kupa és oklevél formájában dr. Bársony Farkas, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökségének tagjától, valamint Rózsavölgyi Sándortól vehetett át Orbán Levente, klubunk ügyvezető igazgatója.
Ezután Benkő Tamás, a Pest megyei Labdarúgó Szövetség igazgatója Szlahó Csabát az MLSZ Pest megyei társadalmi elnökét és Hahn Árpádot, a húsz évvel ezelőtt a Vác FC -Samsung tagjaként NB I-es bajnoki címet nyert egykori válogatott védőt - ezúttal mint a Pest megyei társadalmi elnökség tagját - kérte fel a Pest megyei Szuperkupa átadására, melyet szintén csapatunk hódított el – igaz játék nélkül - az előző szezon végén.
A mai napon, a kupákkal és az oklevelekkel hazatérve, egy rövid ünnepség keretében John P. Marshall tulajdonos köszönte meg Csank János vezetőedzőnek, a játékosoknak és a klub dolgozóinak az előző sikeres évet, és kifejezte reményét, hogy az idei szezon is hasonlóan szép sikereket tartogat csapatunk számára. A csapat nevében mind Csank János mesteredző, mind Rusvay Gergely csapatkapitány köszönetét fejezte ki a John P. Marshall tulajdonosnak azért, hogy biztosította – illetve jelenlegi idényben is biztosítja - a megfelelő hátteret az előző idény sikereihez.
Reméljük és bízunk abban, hogy az idei szezon is szép sikereket tartogat csapatunk és a szurkolók számára, és jövő tavasszal ismét szép sikereknek örülhetünk együtt, közösen.
Addig is zúgjon hangosan a Hajrá Vác!
Forrás: www.vacfc.com Fotók: Sipafotó és Gyetvai Andrea