Egymillió forintra pályázhatnak a sportegyesületek
2014. júl. 19.
A váci képviselő-testület negerősítve a művelődési, -oktatási, -ifjúsági és sportbizottság ülésén meghozott döntést úgy határozott, hogy az úgynevezett sport pályázati alapba került egymillió forintos összeget pályázat útján osztják szét a váci sportegyesületek között. A pályázati kiírás hamarosan elérhető lesz a város honlapján. Az említett összeg elkülönítéséről még a júniusi testületi ülésen döntöttek a képviselők.
Az összeg felhasználására alternatívaként elhangzott korábban az a javaslat is, miszerint rendezzenek szeptemberben egy városi tömegsportnapot, de a bizottság és a képviselő-testület is hasznosabb célnak tartják az egymillió forint pályázat útján történő szétosztását.