A fenti címmel rendez médiakonferenciát Pest Megye Önkormányzata november 25-én, 10 órai kezdettel a Megyeháza dísztermében (1052 Budapest, Városház utca 7.) A rendezvényre minden Pest Megyében tevékenykedő médiát szeretettel várnak.
A részletes program a következőképpen alakul majd:
Szabó Imre
9.30 óra - Regisztráció 10.00 óra - Megnyitó - Szabó Imre, Pest Megye Közgyűlésének elnöke A sajtó szerepvállalásai és szerepváltozásai – Dr. Eötvös Pál, elnök, Magyar Újságírók Országos Szövetsége A helyi lapok jelene és jövője – Kleer László, szakosztály vezető, MÚOSZ, Helyi lapok szakosztálya Közszolgálati regionalizmus – Dobos Menyhért, igazgató, MTV Közéleti Igazgatóság A televízió régiója vagy a régió televíziója – Dr. Havasi János, főszerkesztő, MTV Regionális, kisebbségi és határontúli főszerkesztőség Magyarország médiatérképének változása 1990-2004 között – Simkó János, főszerkesztő, Gazdasági Rádió A helyi médiák szerepe és támogatási rendszere Magyarországon – Kovács György, elnök, Országos Rádió és Televízió Testület Levezető elnök: Ötvös Edina sajtófőnök, Pest Megye Önkormányzata 13.00 - Ebéd 13.30 - Szekcióülések: - Nyomtatott média - Elektronikus média - Települési sajtóreferensek
A rendezvénnyel párhuzamosan egy kiállítást is rendeznek a Pest megyei helyi lapokból. A rendezőség közleményében arra kéri a megyében működő médiákat, hogy amennyiben lehetőségük nyílik rá járuljanak hozzá a kiállítás anyagához. A beküldött Pest megyei lapokat az alábbi címen várják:
Pest Megye Önkormányzata PR és Társadalmi Kapcsolatok Osztálya 1364 Budapest, Pf.: 112.
A konferencián való részvételi szándékot az alábbi elérhetőségeken jelezhetik a szekcióülés megjelölésével:
Pest Megye Önkormányzata PR és Társadalmi Kapcsolatok Osztálya Tel: 1/485-6839 Tel/fax: 1/266-8870 e-mail:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges