A Karolina korábbi igazgatóját nevezték ki a Juhász Gyula iskola élére
2014. aug. 25.
Csaknem két évtizeden át vezette a váci Juhász Gyula Általános Iskolát a tanév végén nyugdíjba vonult Kocsi Károly. Az idén váci Katedra-díjban részesült kiváló pedagógus 1996-tól állt a belvárosi iskola élén. Utódjáról a Klebelsberg Intézményfentartó Központ váci tankerületében döntöttek. Az igazgatói pályázatra a Juhász Gyula Általános Iskola két pedagógusa Hogál Gabriella és Wanderlik Tamás igazgató-helyettes is pályázott. A váci oktatási intézmény igazgatói feladatainak ellátására azonban Szalárdy József Attila (képünkön), a váci Karolina Katolikus Általános Iskola korábbi direktora kapott felhatalmazást.
Szalárdy József Attila
A váci önkormányzat véleményezési jogával élve úgy foglalt állást: mindhárom pályázót alkalmasnak tartja az intézmény vezetésére. A KLIK pedig úgy határozott: a 2014. szeptember elsején kezdődő tanévtől Szalárdy József Attila vezeti a váci általános iskolát. Szalárdy József Attila egy, néhány napja megtartott központi ünnepségen vehette át Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkártól a megbízólevelet. Az országos rendezvényen egyébként további 335 oktatási intézmény vezetője is megkaphatta a kinevezéséről szóló dokumentumokat. Kép: Vác Online Archívum