2008. aug. 07. |
Az idei felsőoktatási felvételi ponthatárok július 24-én derültek ki. A jelentkezők több mint nyolcvan százaléka bejutott valamely egyetemre, főiskolára. A ponthatárokkal egy időben az is eldőlt, hogy hol van még üresedés, azaz melyik felsőoktatási intézményeket és milyen szakokat lehet választani a pótfelvételi keretében.
... bővebben »
|
|
2008. júl. 14. |
A váci Bartók Béla Zeneiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője ismét Farkas Pál (képünkön) lett a képviselő-testület csütörtöki, július 10-i döntése értelmében. Az igazgatói posztra pályázók közül már 2006. júniusában is az intézmény tanáraként, valamint a Váci Szimfonikus Zenekar vezetőjeként tevékenykedő Farkas Pálnak szavaztak bizalmat a képviselők. A döntés ellen azonban fellebezett a négy másik igazgató-aspiráns egyike, Verebélyi Ákos.
... bővebben »
|
|
2008. jan. 10. |
A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola január 11-én, pénteken 9 órától nyílt napot tart. A rendezvény során az érdeklődők megismerkedhetnek városunk főiskolájának képzési kínálatával, felvételi sajátosságaival, illetve bepillantást nyerhetnek az intézmény mindennapjaiba. Az intézmény váci, Konstantin tér 1-5. szám alatti épületében a felvételi irodát kell keresniük az érdeklődőknek.
... bővebben »
|
|
2007. dec. 01. |
Az elmúlt évek hagyományaként az idén is megrendezték a váci Madách Imre Gimnáziumban az egészség és szépség napját november 23-án, pénteken. A program szervezői, Jurth Ildikó Gabriella tanár és Karácsony Claudia védőnő olyan szakembereket nyertek meg előadóknak, akik saját szakterületeken végzett tevékenységük bemutatásával járultak hozzá a nap sikeréhez.
... bővebben »
|
|
2007. nov. 27. |
A váci Földváry Károly Általános Iskola 8.a osztályos tanulója, Burik Anina lett az egyik fődíjasa három tárca, a Gazdasági és Közlekedési, a Környezetvédelmi és Vízügyi, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium által közösen, a Mobilitás hét keretében meghirdetett „Miénk az utca!” című rajz- és fotópályázatán. Az országos megmérettetésen csaknem kétezren vettek részt.
... bővebben »
|
|
2007. aug. 27. |
A Váci Világi Vigalomra számos küldöttség érkezett az ország határain túlról is. A hétvégén tartott három napos kulturális fesztivál keretében Vác francia testvérvárosának, Deuil-la-Barre-nak hivatalos delegációja látogatást tett a váci Madách Imre Gimnáziumban. A pénteken, azaz július 27-én délelőtt tartott program keretében Soós Zoltán igazgató fogadta a vendégeket. A francia csoportot a Vácott első ízben járt Jean-Claude Noyer polgármester és Dominique Petitpas alpolgármester-asszony vezette.
... bővebben »
|
|
2007. aug. 06. |
Azoknak a képességeknek a fejlesztését támogatják a Nemzeti Alaptanterv (NAT) új elemei, amelyek nélkülözhetetlenek a sikeres elhelyezkedéshez, segítenek a gazdaság világában. A szokásos háromévenkénti felülvizsgálat eredményeként új elemekkel bővül a NAT, elsősorban annak érdekében, hogy jobban igazodjon a mindennapi élethelyzetekben szükséges készségek és képességek elsajátításához – olvasható a www.magyarorszag.hu kormányzati portál hírei között.
... bővebben »
|
|
2007. febr. 27. |
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola végzős hallgatói részére február 23-án, pénteken délután tartották a diplomaosztó ünnepséget a váci, Madách Imre Művelődési Központban. A 2004 nyarán Zsámbékról Vácra költözött felsőoktatási intézmény rangos eseményén a főiskola hallgatói adtak ünnepi műsort.
... bővebben »
|
|
|
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 193 - 200 / 204 |