"Fény/kép" címmel nyílt kiállítás Cservenák Péter fotográfiáiból a váci Madách Imre Művelődési Központban, március 20-án, a Váci Tavaszi Fesztivál keretében. A kiállításmegnyitón közreműködött Takács Orsolya, Bardócz L. Csaba és Koren Gábor.A jelen tárlat külön érdeme, hogy Cservenák Péter ezúttal egy kevésbé ismert arcát mutatja meg.
A korábbi, hagyományos hangszerelésű városképekkel szemben a mostani alkotások mélyen filozofikusak, sajátos, lírai hangvételüket pedig a tárgyválasztás mellett mindenekelőtt műfajiságuknak köszönhetik. Manapság, mikor a digitális technika révén a (virtuális) valóság mind manipulálhatóbbá válik, egyre többen térnek vissza – legalább alkalmilag – az archaikus eljárásokhoz. Az 1840-es években felfedezett cianotípia, vagy más néven kéknyomat, különösen alkalmas az áttételesebb gondolatokmegfogalmazására. A mostani tárlat anyagát - két fotogram kivételével – cianotípiák alkotják. A különleges, képzőművészet felé tekintő műfaj teret enged az esetlegességnek; az alkotói akarat egy ponton túl félreáll az anyagot formáló erők (a Nap, a vegyszerek) önakarattal rendelkező, titokzatos alkímiája mögött. Üzenetet közvetít ezúttal a képek hordozója is: a durva szövésű akvarellpapír textúrája többletjelentéssel telíti a műveket.
Paul Klee szerint a művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz. A fotográfia eredeti szándéka szerint dokumentálja a jelent: a végtelen időfolyamból kiragadja és kimerevíti az egyszeri és megismételhetetlen pillanatot. A művészi fotó azonban nyilván több e tényszerű tükrözésnél; a valóságelemek egy szubjektív szűrőn keresztül jelentkeznek, így a látvány mindenekelőtt az alkotó sajátos látásmódjáról mesél. Cservenák Péter képei is a valóság eddig ismeretlen, vagy észre nem vett szegletét mutatják meg nekünk. Az alkotások az egyszeri felvillantása mellett általános, örökérvényű üzeneteket hordoznak; a mindenhol és mindenkor határait keresik. A sejtelmes, körvonalaiban vagy részleteiben kirajzolódó formák szabad teret adnak az asszociációknak, a képeken megjelenő szimbólumok pedig a felszíni rétegek mögött meghúzódó, mélyebb valóságtartalmakra tekintenek, átlépve ezáltal a tér-idő korlátokat. Az egészből kimetszett részek jelentése átlényegül és kinyílik egy másfajta, a hétköznapitól különböző értelmezési sík felé.
Cservenák Péter helytörténészi énjét ezúttal sem tagadta meg, néhány fotón – igaz absztrakt formájában - kirajzolódik a város egy-egy momentuma, mint az ’56-os emlékmű feszülete, vagy a Rókus kápolna kovácsolt vaskapujának részlete, amely ezúttal a kint és a bent metafizikai kérdéseit feszegeti.
A fotográfia létét a fénynek köszönheti. Maga a kifejezés is erre utal, mely szerint fotózni annyi, mint rajzolni a fénnyel. A fénynek mindamellett tartalmi és esztétikai szerepe van: elrejt és kiemel, fókuszába vonja a mondanivaló szempontjából releváns elemeket, míg másokat háttérbe tol. A fény ezúttal – különböző korokat és hangulatokat idéző fényforrások formájában - több alkotáson közvetlen tárgyként szerepel.
Az idő szimbolikája a maga sajátos kettősségében ölt testet. Az emberi világ profán, műszerekkel mérhető ideje mellett transzcendens jelképek idézik meg a szakrális időt. Az egyik képen régi alkatrészek: óra-mutatók és fogaskerekek tárgyiasítják a kérlelhetetlenül pergő, emberléptékű perceket. A fotó alsó sarkában egy törött fogaskerék jelzi a kibillent egyensúlyt; a kizökkent időt, ám legfelül feltűnik egy szakrális szimbólum: az ősi kultúrákról ránk hagyományozódott harmadik, isteni szem szimbóluma, mely jelzi, hogy emberlétünk végesnek tűnő időkeretei felfelé tekintve megnyílnak a végtelen felé.
Az időben történő mozgás szintén kiemelt jelentőséggel bír Cservenák Péter művein. Az egyik legérdekesebb - hosszú expozíciós idővel készült és szándékosan bemozdított - „mozgástanulmány” a Művészetek Palotájának orgonáját egy sajátos nézőpontból mutatja meg. A képen átcikázó, s a kontúrokat elmosó fény mozgásba lendíti, és élettel telivé teszi a kompozíciót. A kiállítás április 15-ig megtekinthető.
Maczkay Zsaklin Fotók: Kishonti Gabriella és Menczer Péter