A verseny során az ország autóvadászai három kategóriában mérkőztek meg egymással: bűnügyi, közbiztonsági és összetett. Az autóvadászok saját területükön egy rendszámfelismerő-rendszerrel keresték a problémás gépjárműveket - melyek például lejárt műszakival közlekedtek, vagy a forgalomból ki voltak vonva. A rendszer segítségével kiszűrhetőek a forgalomból azok a gépjárművek is, amelyek körözés alatt állnak, esetleg a tulajdonosukat keresi a rendőrség - tudtuk meg Dobrocsi Gábortól, a Váci Baleset-megelőzési Bizottság munkatársától.
A Váci Baleset-megelőzési Bizottság és a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának palettáján a verseny négy hónapja alatt szinte mindenféle eset előfordult. A váci csapat összesen mintegy 30 ezer (!) gépjárművet ellenőrzött.
Ezek között 2 gépjármű akadt fel a hálón, melyek körözés alatt álltak. Egyik esetben a gépjármű ellen bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt adtak ki körözést, míg másik esetben a tulajdonosát kereste a rendőrség.
A rendőrök 2 személyt állítottak elő a Váci Rendőrkapitányságra, mivel a hatóságok körözést adtak ki ellenük, további 1 fő pedig lakcím megállapítás miatt szerepelt a körözési rendszerben.
Két olyan gépjármű akadt fent a szitán, melyek tulajdonosai ellen egyedi azonosító meghamisítása gyanújával indult eljárás. Ez alatt azt érti a hatóság, hogy a gépkocsi rendszámtábláján olyan módosítást hajtott végre az elkövető, mellyel teljesen vagy csak részben takarta, másította meg a karaktereket. A gépjárműveket mindkét esetben a tulajdonosok vezették, akik el is ismerték tettüket.
Az ellenőrzés-sorozat során kibukott továbbá, hogy 65 személy forgalomból kivont, valamint 66 személy érvényes műszaki engedély nélküli gépjárművel vett részt közúti forgalomban. Ellenük szabálysértési eljárás indult.
Mindezeken túl 16 fő úgy vezetett gépjárművet, hogy arra érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett. Ellenük szintén szabálysértési feljelentéssel éltek a váci rendőrök.
A Vác Online szerkesztősége ezúton is gratulál a Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya és a Váci Baleset-megelőzési Bizottság közös csapatának a szép eredményekhez és további sok sikert kíván a jövőbeni autóvadász munkához! |