Az idei, július 25-e és 27-e között tartandó eseménysorozattal kapcsolatban a fővédnök, dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő tartott sajtótájékoztatót Iványi Károlyné, az egyik főszervező Madách Imre Művelődési Központ kollektivájának irányítója társaságában a Kőkapu étteremben. A helyszínválasztás nem volt véletlen, hiszen a Váci Világi Vigalom ünnepi felvonulása megidézi azt a történelmi kort, amikor 1764-ben Migazzi Kristóf, akkori váci püspök meghívására a városba érkezett Mária Terézia, hogy megtekinthesse a tiszteletére emelt az ország, máig egyetlen diadalívét (a váciak Kőkapunak hívják). Az uralkodó látogatása alkalmából három napos világi vigasságot rendezett a város. A közismert monda szerint a mintegy fél év alatt készült építményt az uralkodó érkezése előtt nem sokkal fejezték be, a császárnő egy baljóslatra hallgatva nem mert áthajtani a Diadalív alatt és kocsisával kikerültette azt. Ezt a történelmi pillanatot idézi fel a XVI. Váci Világi Vigalom ünnepélyes felvonulása ebben az évben is. A program ezen része július 26-án, szombaton délelőtt lesz, amikor is díszes korabeli jelmezekbe öltözve vonulnak végig a szereplők a Kőkaputól indulva a város két éve megújult főtérére. A felvonulásba mindenkinek lehetősége van bekapcsolódni, ugyanis a szervezők két éve indították útjára az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Barokk jelmezversenyt, ahol résztvevők ötletes, barokk kor által ihletett öltözékben kísérik végig „Mária Teréziát” és udvartartását. A programot követően a legjobban sikerült jelmezeket szakértő zsűri díjazza a barokk Városházán.A Váci Világi Vigalom rendezvénysorozat 1993-ban indult útjára, amikor nemzetközi nyilvánosságot is kapott, hiszen abban az évben ünnepelte Európa a „Közép-Európa-i Barokk évét”. Dr. Bóth János szerint sokat köszönhet a mai napig a város a háromnapos rendezvény ötletgazdájának, Köllő Miklósnak, aki kezdetben művészeti vezetője is volt a programnak több éven keresztül. A barokk kor az életörömet, látványosságot és a széleskörű szórakozási formákat jelképezi - a rendezvénysorozat alapító eszméje is ugyanezen gondolatokat foglalja magába: kulturális értékek közvetítése, szórakoztatatás és kikapcsolódás a barokk szellem jegyében. A szervezők ezért a történelmi háttér megismertetése mellett a mai kor kulturális életének helyi és közismert szereplőit is meghívják a három napos programra. Az események kilenc színpadon és több, egyéb helyszíneken zajlanak majd, s mindenki megtalálhatja a kedvére valót – ígérik - legyen az operett, gyerekműsor, jazz, vagy rock koncert. A város különleges hangulatú templomaiban is várják a hangversenyeket kedvelő közönséget. Új helyszínként jelenik meg a templomi hangversenyek helyszínei sorában a néhány napja átadott, újjászületett zsinagógóga is, amely két programnak is ottthont ad majd. A reneszánsz hangulatot a Bartók Béla Zeneiskola udvarán, valamint a Köztársaság út 19. szám alatt lévő Pannónia-házban kívánják megteremteni. Az utóbbi támogatója a Duna-Dráva CementKft. lesz – tudtuk meg a sajtótájékoztatón. A főszervezők: az önkormányzat, a Madách Imre Művelődési Központ és a Tourinform Iroda illetékesei mellett a gasztronómiáról gondoskodó váci vállalkozásokat képviselő Csepreginé Nagy Ildikó is jelen volt a szerdai programon. Aki megtisztelőnek tartja, hogy immáron második alkalommal vehetnek részt ily módon a rendezvényen, hiszen az elmúlt tizenöt évben már biztosították az étkeket és italokat a vigalmi forgatagra kíváncsi látogatók megelégedésére. Fontos célkitűzésnek tartják a programok összeállításáért felelősök, hogy az országosan ismert művészek, előadók mellett Vác város gazdag kulturális életének szereplői is megjelenjenek a vigalom repertoárjában. Ez most sem lesz másképp – derül ki a programfüzet lapozása során. A programfüzet – amely igényesen közli a műsorokat tartalmaz egy térképet is gondolva a távolabbról érkezőkre is – végleges változata rövidesen elérhető lesz mindenki számára – ígérik. S most pedig ízelítőül néhány név, akik fellépése minden bizonnyal sokaknak jelentenek majd igazi kikapcsolódást: Somló Tamás, Demjén Ferenc, Tóth Vera, Nagy Bandó András, a Molnár Dixieland Band, Machine Mouse, Dobrády Ákos, Szekeres Adrienn, vagy a CimbaliBand Balkan Projekt, akiknek muzsikája a híres Kusturica-film, a Macskajaj zenéjéhez hasonló élményt nyújt. A vigalom rendezvényeit egyébként plakátokon és egyéb módokon is kívánják propagálni, hogy minél többen részt vegyenek az eseményen, megismerkedve ezáltal Váccal. |