Ha nyár, akkor ivókút-átadás. Ezt a megállapítást Tomori Pál városi képviselő e hét szerdára összehívott sajtótájékoztatójának témája támasztotta alá. A tavaly, a Duna-parti játszótérnél átadott kút után ezúttal a Petőfi és a Hattyú utcai térbelsőben létesítettek szomjoltásra és kézmosásra alkalmas eszközt. A költségeket a választókörzeti pénzből fedezte a városatya. A beruházás összességében mintegy háromszázezer forintba került.
Az említett összeg kevéssel több, mint fele magának a kútnak az ára, míg a fennmaradó rész a járulékos költségeket – víz odavezetését, a kút alatti terület járólapozását – fedezte. A leegyszerűsített, használat tekintetében praktikusnak mondható kút telepítésekor főszempontnak tekintették, hogy „vandálbiztos” legyen. Éppen ezért semmilyen leszedhető, kiegészítő elem nem díszeleg az oszlopformájú kúton - magyarázta a helyszínen városatya. Ugyanezen szempont mentén létesültek az elmúlt és az idei évben ivókutak a városban. A mostani kút ugyanis a sorrendben az ötödik a városban.
A helyi sajtó jelenlétében mondott köszönetet a kivitelezésben segítséget nyújtott személyeknek, azaz a városháza főmérnökség munkatársának, Mártai Gábornak, Gacsályiné Rédai Erika főkertésznek és Őri Gábornak, aki a tervezésben vette ki részét.
Mint azt Tomori Páltól megtudtuk: a kút létesítésének szükségességére a körzetben élő polgárok hívták fel a figyelmét. Érdekességként megjegyezte, hogy ezelőtt, csaknem húsz évvel még a város több pontján működtek kutak, amelyek ismeretlen okból eltűntek a közterületekről, napjainkban viszont ismét jelentkezik az igény a lakosság részéről a vízvevőhelyek visszapótlására. A képviselő említést tett arról is, hogy a közeljövőben sövénytelepítésre is sort kerítenek a területen, amelynek költségeit szintén a választókörzeti keretből finanszírozza majd a városatya.