Szávoszt Katalin porcelántervező művész grafikáiból nyílt kiállítás a Könyvtár Galériában, november 16-án. A kiállítást Kocsis Iván fotóművész nyitotta meg. Közreműködött a „Barokk trió”; a zeneiskola növendékeit Lachegyi Imre tanár készítette föl.
Szávoszt Katalin a sokarcú, kísérletező kedvű és szüntelen új utakat kereső művészek közé tartozik. Porcelántervező művészként több évtizedes ismert és elismert szakmai múlt állt már a háta mögött, mikor elhatározta, hogy műfajt vált, (legalábbis alkalmilag) és kétdimenzióban ábrázolja a korábban térben megjelenített alakokat. A porcelán helyét művészetében a grafika vette át. A műfaji és technikai változások dacára azonban a formanyelv, illetve a művek mögött meghúzódó szemléletmód s hangvétel változatlan maradt. Rajzai meseszerű tájakra vezetnek, ahol a valóság elemeit a képzelet és az álom látomásai szövik át. A kifinomult vonalak törékenysége, különösen a fekete-fehér tusrajzoknál, a porcelántervezői gyökerekre utal. Szávoszt Katalin világa erősen emocionális, a lágy vonalak és pasztellszínek önmagukban véve is lírai hangulatot teremtenek. A művek szinte meditatív csöndet árasztanak.
A most kiállításra kerülő alkotások két nagy csoportra – a színes ceruzarajzokra és a fekete-fehér tusrajzokra oszlanak. E kettő tematikailag is elkülönül. Az előbbi álomszülte édenkertek „lakóit” és idilli légkörét eleveníti meg, varázslatos, valószerűtlen békességben együtt létező állatokat és csodás növényeket, míg a fekete-fehér rajzok antropomorf állatalakokat tárnak elénk. A tusrajzok szürrealisztikus alakokat jelenítenek meg: állatfejű, embertestű élőlényeket, melyek sajátos „vonásaik” ellenére sem riasztók vagy ellenszenvesek, inkább különös bájjal rendelkeznek, noha ábrázolásukból nem hiányzik a humor és az irónia sem. Az alkotói képzelet a színes rajzok esetében is félretolja a hétköznapi logikát: egymás mellé rendeli a valóságban elkülönülő részeket, és átrendezi a megszokott arányokat. Tetszés szerint kiemel, és felnagyít, míg másokat háttérbe tol, és lekicsinyít. A különböző állatalakok fölé hatalmas paradicsomi virágok magasodnak, melyek jobbára fáknak hatnak ezeken a képeken. A rajzok egyik érdekessége, hogy meseszerűségük és idillikus hangulatuk ellenére sem lesznek szentimentálisak. Ennek egyik titka talán az, hogy Szávoszt Katalin nem idealizál, az élőlények: csúnya és szép, válogatás nélkül, együtt szerepelnek az alkotásokon, melyeken a rút is sajátságosan széppé lényegül. A rajzok édenkerti hangulata talán éppen ebben rejlik: szemléletmódjukban megidézik a mitikus egységet, vagyis megelőzik a polaritás állapotát, s ezzel együtt az emberi kategóriákat is. (Mely valamit szépnek, míg mást csúnyának tekint.)