Családról, munkáról, felzárkózásról tartottak egész napos konferenciát Vácon. Az elsősorban nőknek szóló programot a Sződligetiek Baráti Köre Egyesület a Vác Egyházmegyével és a Dunamelléki Református Egyházkerülettel közösen szervezte meg. Az előadók között jelen volt Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos.
A Madách Imre Művelődési Központban megtartott, nőknek szóló konferenciát Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő nyitotta meg, aki beszédében a nők társadalmi szerepvállalását és munkáját hangsúlyozta.
Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő (Pest megyei 2-es számú választókerület): "Mindenhol, ahol család van, ott a nő a család motorja, a nő a család összetartója, és a nőt nem lehet elvonatkoztatni sem a társától, párjától, a férjétől, sem a munkájától sem az esetleges hátrányos helyzetétől."
Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök többek között a konferencia létrehozását méltatta, mely a nők lelki és szellemi gazdagodásához járul hozzá, valamint a nők anyai hivatásáról, küldetéséről is beszélt.
Dr. Beer Miklós, váci megyéspüspök: „Az anyaság elsődlegesen hozzá kell, hogy tartozzon a női mivolthoz és a női küldetéshez. Az Úristen gondoskodó szeretetét közvetíti minden anya az ő kiszolgáltatott kis gyermeke felé, és ez a gondoskodó szeretet az, ami azt hiszem hogy mindig minden társadalomban elengedhetetlen és kikerülhetetlen.”
Szalai Piroska miniszteri biztos statisztikai adatokkal alátámasztva adott hasznos információkat a megjelenteknek. Mint mondta: ma Magyarországon humánerőforrás oldalról két súlyos probléma van: a kevés születés és a kevés dolgozó, amelyekre - szerinte - egyszerre kell megoldásokat találni.
Szalai Piroska miniszteri biztos (Nemzetgazdasági Minisztérium): „A születési rátánk nagyon alacsony, a másik probléma, hogy nagyon kevesen dolgoznak, vesznek részt a munka világában. A kevesen születnek és kevesen dolgoznak problémakör első ránéztében - hogy ha abban gondolkodunk, hogy a nők is kevesen vesznek részt a munka világában - jelenthet ellentmondást, de valójában nem. Ennek a két dolognak nagyon keményen összefüggése van, nagyon mély összefüggés van a két problémakör között.”
A konferencia témái között szó esett továbbá a női foglalkoztatás trendjeiről, a hátráltató tényezőkről, a munkáltatói részvételről a gyermekfelügyelet megoldásában, a munkáltatók szociálpolitikájáról, a roma nők elhelyezkedését segítő intézkedésekről, az egyházak szerepvállalásáról, valamint a nők felzárkózásáról is; a konferencia végén pedig az érdeklődők is feltehették kérdéseiket a meghívott szakmai előadóknak.