Véget ért a városi illegális hulladéklerakók felszámolására irányuló programsorozat, amely megvalósításához az idén egy jelentős, mintegy négymillió forintos összeghez jutott az önkormányzat egy pályázat révén. A támogatásnak köszönhetően az illegális hulladéklerakók felszámolása mellett környezeti nevelési programot is szerveztek a városban. A program zárásaként dr. Bóth János polgármester, Bíró György környezetvédelmi tanácsadó és Beckné Alapi Julianna környezetvédelmi referens a helyi média jelenlétében díjazta a legjobban szerepelt iskolákat.
A váci polgármesteri hivatal 101-es számú termében talán soha nem voltak még annyian, mint szerdán, december 17-én délelőtt. A megjelenteket dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte. Bevezetőjében megemlítette, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt pályázatán elnyert négymillió forintból – amelyhez az önkormányzat önrészként további egymillió forintot biztosított - a város három területéről – Nyulas, Derecske dűlőnél lévő kocsimosó, Václiget – mintegy négyszáz tonna illegális hulladékot gyűjtöttek össze, illetve szállítottak el az önkormányzat megbízásából. A területeken a szemét-elhelyezésére vonatkozóan tiltó táblákat telepítettek. A figyelemfelhívó tábla azonban az eddigi tapasztalatok szerint nem mindenkinél érte el a kívánt hatást.
Erre lehet következtetni ugyanis a tájékoztatón Beckné Alapi Júlia által elmondottakból, miszerint a szeméthegyek elszállítását követő harmadik napon már ismét elhelyezték illegálisan a hulladékot a Derecske dűlői helyszínen. Egy, a Nyulasban önként elhelyezett tábla viszont egyelőre visszatartó erőnek bizonyult. A táblára ezt írták az ottlakók: Bunkó! Ne hord ide! A kommunikációs szakemberek ezt nyilván azzal magyarázzák – és van is benne valami – nem mindegy kivel, hogyan folytatunk diskurzust. A rövid kitérő után visszakanyarodnék azért az eredeti témához és december 17-re.
A polgármesteri hivatalban rendezett tájékoztató alkalmával díjazták azokat az iskolásokat, akik a város tudatos, környezeti-nevelési programjában aktívan közreműködtek.
A jövő nemzedéke számára rendezett környezeti-nevelési programot rendkívül fontosnak tartják a szakemberek, akik szerint az iskolásoknál, vagy még korábban, már az óvodásoknál kell kezdeni a környezetvédelemre való nevelést. A környezeti nevelés részeként huszonkét facsemetét ültettek a Földváry Károly Általános Iskola második osztályos tanulói a Ligetben, a kerékpárút mentén. A kőrisfák mellett a pihenőhelyeken padokat és szemetes edényeket helyeztek el.
Bíró György elsőként az őszi hulladékgazdálkodási versenyt étékelte, amelyet minden ősszel az Árpád Fejedelem Általános Iskolában rendeznek meg. Ezért köszönetet mondott Magyari József igazgatónak. Az igazgató a polgármesterrel együtt adta át a díjakat a legjobb eredményt elérő iskolásoknak. A versenyen harmadik lett a Radnóti Miklós Általános Iskola csapata, a második helyen a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai végeztek, míg a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Karolina Katolikus Általános Iskola tanulói állhattak fel.
A Duna-parton megrendezett takarítási napon is szorgoskodtak az iskolások. A program egyik kezdeményezője, Ványi Lászlóné képviselő volt, aki dr. Bóth Jánossal közösen adta át a legszorgalmasabb, legeredményesebb munkát végző iskolák csapatainak az ajándékokat. A középiskolák közül a Boronkay György Műszaki Középiskola, míg az általános iskolások versenyében az Árpád Fejedelem Általános Iskola, valamint a Cházár András Többcélú Közoktatási Intézmény csapatai bizonyultak a legeredményesebbnek.
Az őszi hónapokban a Gyadai réten szerveztek környezettudatosságra nevelő programot – visszatérő jelleggel – az óvodásoknak. A részvevő óvodák képviselői számára egy-egy kézi, műanyag palackok összepréselésére alkalmas eszközöket adott át Bíró György, aki egy ilyen szerkezetet dr. Bóth János polgármesternek is átadott.
A tervek szerint jövőre is számos, környezetvédelemmel foglalkozó rendezvényt szerveznek Vácott. Ezekbe még több fiatalt szeretne bevonni az önkormányzat, annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk már ne dobáljanak szét akárhol, akármit, hanem rendeltetésszerű helyükre tegyék a hulladékokat. Az önkormányzat jól halad ebbe az irányba, a többi már az embereken múlik.