Az alkotások már a verseny előtt egy-két nappal megtekinthetők voltak a Földváry suli aulájában. A gyermekek és az őket segítő szülők az idén is hihetetlen kreativitásról tettek tanúbizonyságot. Nem volt könnyű dolga a zsűrinek ezúttal sem.
Álmos László iskolaigazgató "tökös" nyitóbeszédében kiemelte, hogy Magyarországon október utolsó napja inkább szomorú, emlékezéssel teli nap, hiszen az elkövetkező napok - november 1-je Mindenszentek és 2-a Halottak nálunk inkább a szomorú megemlékezésről szólnak; maga a Halloween pedig csak valamiféle jelmezbálként ismert, ám egyre nagyobb teret hódít hazánkban is.
Végül, de nem utolsó sorban Álmos László köszönetet mondott a gyermekeknek és a szülőknek a versenyen való részvételért, illetve köszönetet mondott a szervezésben aktívan tevékenykedő tanároknak, valamint a Vác Online szerkesztőségének.
Az iskolaigazgató szavai után a Talentum és a Silverstar tánccsoportok fantasztikus táncprodukcióit láthatták az érdeklődők, majd fény derült az öt fős zsűri döntésére, majd Álmos Lászlónak jutott a megtisztelő feladat, hogy kiválassza, hogy az idén ki kapja a legötletesebb jelmezesnek járó díjat.
Lássuk akkor a II. Váci tökfaragó Verseny díjazottjait:
I. helyezett: Varga Márton (Földváry / 4. t)
II. helyezett: Németh Nikolasz (Földváry / 1. t)
III. helyezett: Deskó Amira (Földváry / 2. t)
Különdíjban részesültek:
Lencsés Noel (Földváry / 4. b)
Korona Richárd (Földváry / 1. t)
A versenyen indult, ám díjat nem nyert diákok sem mentek haza üres kézzel. Vigaszdíjuk egy egyedi, halloween csoki volt.
A Vác Online szerkesztősége és a Földváry Károly Általános Iskola kollektívája ezúton is szívből gratulál a díjazottaknak és valamennyi résztvevőnek megköszöni, hogy alkotásával emelte a verseny színvonalát!
A rendezvény végül hangulatos töklámpás felvonulással, majd zsíroskenyér partival zárult.
Ezúton is köszönet Bordás Péternének a táncosok felkészítéséért és végül, de nem utolsó sorban köszönet Bucsekné Hurik Anitának, Krajcsovicz Ildikónak és Csurja-Vanó Évának, akik a szervezésben és a népszerűsítésben vállaltak nagy szerepet!
Fotók: Endrész Zita és Vincze Rita
További képek a rendezvényről:
Képfeltöltés folyamatban... |