A Közép-magyarországi régióhoz tartozó Pest megyében az idén több, mint egymilliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre pályázati forrásként az önkormányzatok illetve a kis- és középvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek támogatására. Ezt Varju László, országgyűlési képviselő, aki néhány hónapja “örökölte” meg a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács (KMRFT) elnöki posztját a környezetvédelmi miniszterré kinevezett Szabó Imrétől.
A fejlesztési tanács elnöke a régiót érintő, korábban elbírált illetve a már meghirdetett, de még "futó" pályázatokról adott tájékoztatást. Szavaiból kiderült, az elmúlt három hónapban nyolc témában hirdettek pályázatot, a korábban kiírtakkal együtt így a régió mind a tizenhat kistérségében megvalósul valamilyen beruházás, összesen ötvennégy településen.
Néhány példa ezek közül: az elkövetkező hónapokban tizenhét település hatvankilenc játszótere válik az uniós előírásoknak megfelelővé, illetve a régió öt bölcsődéjében és hatvanhat óvodájában nyílik lehetőség ezsközbeszerzésre, valamint infrastrukturális fejlesztésre. Húsz településen 2065 utcanévtábla készül a közeljövőben, tizenkét település pedig ivókút létesítésére pályázott sikeresen. Az önkormányzatok számára a legnépszerűbb pályázatot az útfelújításra vonatkozók jelenik. Az idén Pest megyében ötven kilométernyi úthálózat újulhat meg. Varjú László a sikeres program folytatására tett ígéretet a sajtótájékoztatón, amelyen dr. Bóth János országgyűlési képviselő, polgármester a Gödöt, Sződligetet és Vácot magába foglaló Pest megyei 2-es számú választókerület eddigi eredményes pályázatairól adott összegzést. E szerint a három településen összességében negyvenöt pályázat került a nyertesek közé. Ez összességében három milliárd forintot jelent a három település önkormányzatai, valamint a vállalkozások számára, bár ezekből eddig 2,5 milliárd forint értékben valósultak meg különböző féle beruházások. A három település nagyjából egyenlő arányban osztozott a fejlesztésekre nyert összegből.
Az eddigi pályázatokról vállalkozói szemmel mondta el észrevételeit a sajtótájékoztatónak otthont adó Dunaweb Kft. vezetője, Flamich Péter. Az informatikával foglalkozó társaság már több, sikeres pályázaton van tól. Eddig mintegy ötvenmillió forintnyi forráshoz jutottak. A cég első embere – a pozítiv tapasztalataiból kiindulva arra bíztatta a vállalkozások képviselőit, érdemes elindulni a pályázatokon. A meghirdetett pályázatok között szerepel ipari parkok fejlesztése, továbbá környezetvédelmi és turisztikai célú fejlesztések támogatása.
A közeljövőben mind a tizenhat kistérségbe szeretne eljutni a regionális tanács elöke, hogy felhívja az önkrományzatok és a vállalkozások figyelmét a pályázati lehetőségekre. Mint azt elmondta: ezen találkozók során a polgármesterek tapasztalataira, ötleteire is kíváncsi lesz. A tapasztalatok szerint a pályázatokhoz szükséges önrész előteremtése problémákat jelent a kisebb önkormányzatok számára, mert nem tudják biztosítani. Ezen a helyzeten mnindenképpen szeretne változtatni a tanács elnöke – tudtuk meg.