Összefogás és jelentős támogatás révén gazdagodott egy Renault Traffic kisbusszal a váci Idősek Otthona és Klubja. A megközelítőleg tízmillió forint értékű járműhöz 7,6 millió forintért jutott az intézmény, miután a Tamás Autó Kft és a Renaultok hazai, központi kereskedője egyaránt lemondott a hasznáról. Az autó árának többségét, a mintegy hatmillió forintot a fenntartó, Vác város önkormányzata, míg a maradék összeget az intézmény alapítványa biztosította.
A speciálisan kialakított, rámpával ellátott kisbuszban egyszerre kilenc idős embert tudnak szállítani, valamint egyidejűlg egyszerre hat, összecsukott helyzetben lévő tolókocsit is. A kerekes székbe kényszerült idősek szállítását eddig más, nem önkormányzati tulajdonban lévő szervezet speciális buszával, vagy hagyományos személygépkocsiba való beemeléssel oldották meg, de egyik megoldás sem volt az igazi.
A buszt július közepén vette át a szociális intézmény igazgatója, Egerszegi Sándor dr. Bóth János polgármester jelenlétében Tamás Antaltól, a Tamás Autó Kft tulajdonosától. Az átadáson a márkakereskedés munkatársa, Kiss András, valamint Kiss Zsolt városi képviselő is jelen volt. Ők mindketten Kiss János képviselő fiai. Az átadáson Egerszegi Sándor köszönetet mondott Kiss Jánosnak, aki nagyon sokat segített abban, hogy az intézmény birtokba vehesse a kisbuszt, amely ezidáig hiányzott a város szociális otthonaiból. A jövőben – amennyiben igény és lehetőség lesz rá – a többi intézmény is kaphat hasonló, speciálisan kialakított kisbuszt.