Kérdőíves közvéleménykutatás két képviselő körzetében
Két városatya, Ferjancsics László és Makrai Zsolt a 6-os és 7-es számú választókörzetben élő polgárok azon véleményére volt kíváncsi, hogy szerintük mire lenne feltétlenül szükséges pénzösszeget áldozni a város idei költségvetésében. Ennek a “mini közvélemény-kutatásnak” eddig szokatlan formáját választotta a két képviselő. A kettejük körzetében élő, csaknem kétezer választópolgár véleményét levélben kérték ki.
A három héttel ezelőtt végzett kérdőíves véleménykérés eredményét sajtótájékoztató keretében értékelte a két városatya hétfőn, február elsején. Ferjancsics László az előzményekről szólva elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint a választókörzetükben élő polgárok csekély számban képviseltették magukat a meghirdetett lakossági fórumokon. A résztvevők létszáma átlagosan húsz-harmincra tehető. Ez értelemszerűen azt jelentette, hogy csupán az általuk említett, orvoslásra váró problémák jutottak el a két képviselőhöz. Ez viszont nem volt elegendő ahhoz, hogy a lakossági igényekről teljes mértékig tájékozódhassanak.
A két, alsóvárosi körzetben lakó választók tíz százaléka küldte vissza a kitöltött kérdőívet a képviselőknek. Ez alapján sikeresnek nevezte az akciót Ferjancsics László, aki képviselőtársával együtt a jövőben is favorizálná a lakossági igények ilyetén összegyűjtését. A mostani, lakossági véleménykérés során a járdafelújítások iránti igények voltak a legjellemzőbbek, de a két képviselő kezdeményezésére a körzetükben tevékenykedő parkőrök további alkalmazását is indokoltnak tartaná a válaszadók többsége, a képzeletbeli dobogón helyett kapott még a lakosság rendszeres írásos tájékoztatása, amelyet szintén szépszámmal jelöltek meg a kérdőíveken a választók. Igényként fogalmazódott meg még a lakosság részéről a környezet szépítését célzó növénytelepítés, valamint a két körzetben található óvodák eszközbeszerzésének (leginkább játékok) anyagi támogatása amelyre már eddig is volt példa.
A növénytelepítés iránti kérésekkel, valamint a rendszeres lakossági tájékoztatás igényével Makrai Zsolt is találkozott a kérdőívekben feltett kérdésekre adott válaszok kiértékelésekor. A véleményalkotás ezen módjával élő lakók csaknem nyolcvanöt százaléka egyet értett Makrai Zsolt azon elképzelésével, hogy a körzete közterületén a képviselői keretből korábban létesített új padok mellé új szeméttároló edényeket helyezzenek ki az idén. A két városatya a mostani felméréskor egyébként olyan, megvalósításra váró feladatokkal is találkoztak, amelyeket eddig egyszer sem jeleztek feléjük a polgárok. Többen közülük egyébként hosszabb levélben ismertették a szerintük megoldásra váró problémákat. Ferjancsics László úgy fogalmazott, hogy a mostani felmérés során feléjük jelzett lakossági igényeket figyelembe véve fogalmazzák meg majd javaslataikat az ez évi városi költségvetés tárgyalásakor, illetve a már zajló előkészítéskor. Természetesen az még a képviselők számára is kérdéses, hogy milyen mértékben teszi lehetővé a városi büdzsé a lakossági észrevételek teljesítését. Mint azt Ferjancsics László bejelentette: már mostanra sikerült teljesítenie képviselőtársával együtt a 2006-os önkormányzati választás kampánya alkalmával megfogalmazott ígéreteiket. A lakossági véleménykérés tehát egyfajta ötletbörzének is felfogható kezdeményezés volt.
A sajtótájékoztatón továbbá Makrai Zsolt a múlt héten elfogadott javaslatukról is beszámolt, amely lehetővé teszi, hogy a testületi napirendek anyagait még az ülés előtt megnézhessék az érdeklődők a város honlapján. Az előterjesztést a képviselő-testület többsége megszavazta a januári testületi ülésen. Makrai Zsolt úgy véli: a választási év sajátosságának tekinthető politikai adok-kapok, csaták részben tompulhatnának, ha a lakosok nem csak egy-egy döntés kapcsán kialakított politikai állásfoglaláson keresztül kapnának információkat utólag, hanem az előzményekkel is tisztában lehetnének a polgárok. A változtatásokra várhatóan hamarosan sor kerül.