Fontos döntések mélygarázs-ügyben: már tényleg láthatáron az átadás, ha a kormány is úgy akarja
2013. dec. 02.
Sajtótájékoztatón ismertette másnap a november 26-án, kedden este megtartott képviselő-testületi ülésen hozott döntés részleteit a városvezetés. A rendkívüli jelleggel és zárt ajtók mögött megtartott ülésen mindössze egy témát tárgyalt meg a helyi grémium, de több döntést hozott. Fördős Attila polgármester elmondása szerint a tizenöt tagú képviselő-testület valamennyi tagja egyöntetűen és vita nélkül támogatta az előterjesztést, amely jelentős előrelépést jelenthet a belvárosi mélygarázs ügyében.
A polgármester bevezetőjében arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a 2006-tól húzódó beruházás megvalósulásának ügyét több probléma is nehezítette. A jelenlegi városvezetés az elmúlt esztendőkben számos egyeztetést folytatott a beruházást finanszírozó bankkal. Ennek folyományaként született egy olyan adás-vételi szerződéstervezet, amely az önkormányzat és a pénzintézet számára egyaránt elfogadható. A testületi ülés előtt a szakbizottságok is megtárgyalták az összeállított anyagot. A képviselő-testületi ülésen pedig valamennyi városanya és városatya támogatta azt a határozati javaslatot, amely szerint a mélygarázs befejezetlen beruházására 1,6 milliárd + 432 millió forint összegű bankhitelt vegyen fel az önkormányzat és abból vásárolja meg a mélygarázst parkolási feladatok ellátására.
Az ülés második napirendi pontjaként szintén egyhangú, de már nem név szerinti szavazással döntettek a képviselők arról, hogy a polgármester az adás-vételi szerződést írja alá. A hitelhez egyébként maga a mélygarázs építménye biztosítja a fedezetet. A testülettől arra is felhatalmazást kapott a polgármester, hogy a kormány felé nyújtsa be a hitelfelvételre vonatkozó kérelmet és a közbeszerzési eljárásban nyertes hitelt biztosító bankkal kösse meg a szükséges szerződéseket. Majd a stabilitási irányelvekre vonatkozó törvénynek megfelelően módosították az elkövetkező három esztendőre érvényes, a hitel finanszírozhatósága miatt szükséges, korábbi elképzeléseket. Ugyancsak a mélygarázzsal kapcsolatos hitelügylet miatt módosították a 2013. évi városi költségvetést, amelyet két milliárd forinttal megemeltek és így az meghaladja a nyolcmilliárdos összeget.
A polgármester röviden ismertette a mélygarázs-szappanopera hátralévő fázisait, s a tervezett időrendet. A megszületett testületi döntés folyományaként az elkészített dokumentumokat benyújtja a város a Magyar Államkincstárhoz, onnan maximum nyolc nap után a kormányhivatalhoz kerül az ügy, majd újabb nyolc napon belül a Belügyminisztériumhoz és a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. A város hitelfelvételi kérelmének engedélyezéséről az elképzelések szerint az idei év utolsó kormányülésén dönthetnek. Pozitív elbírálás esetén következhet a vonatkozó szerződések aláírása, illetve ezzel párhuzamosan a közbeszerzési eljárás lefolytatása, mely során fény derül arra, hogy melyik bankkal, pénzintézettel köt szerződést az önkormányzat az építmény megvásárlásához szükséges hitelfelvétel okán. Ha minden a várakozásoknak megfelelően alakul, úgy még a 2013. év utolsó napjaiban sor kerülhet a hitel folyósítására, így az részét képezheti a 2013. december 31-i állapotra épülő önkormányzati adósságkonszolidációnak. Ez pedig azért fontos a városnak, mert a váci önkormányzat bankok felé meglévő adósságainak részeként ezt is beszámíthatja az állam a jövő év elejére ígért konszolidációs eljárásba.
Pető Tibor alpolgármester abbéli reményének adott hangot a sajtótájékoztatón, hogy hamarosan pont kerülhet egy 2006-tól húzódó ügy végére. A néhány hónappal korábbi, részsikernek számító térfelszín-rendezést követően várhatóan jövőre tényleg átadásra kerülhet a mélygarázs, amely hosszútávon is üzemeltethető lesz, szemben az eredeti konstrukcióval. Az akkor meghatározott havi 17,5 millió forintba kerülő lízingköltség ugyanis a helyi parkolási szférából teljesíthetetlen elvárás lenne az önkormányzattól. Ráadásul ezen összeg megfizetése tíz évig ellehetetlenítené a fejlesztési lehetőségeket Vácon.
Mindkét városvezető kiemelte a beruházás költségvetésében végzett tevékenységét az idei évben elhunyt Csuka István képviselőnek. Majd arra emlékeztették a jelenlévőket, hogy a hosszú tárgyalások végére 1,6 milliárd forintnyi összeg vonatkozásában kikalkulált és elfogadott vételár nagy eredmény az éveken át „kőbe vésett” 2,1 milliárdos összeghez viszonyítva, mely ráadásul a projekt kezdetén 2,6 milliárd forint indulóösszeg volt.