Az idei Váci Világi Vigalomra időzítve jelent meg a FotoEurópa Könyvkiadó gondozásában a Szeretettel vár című sorozat keretében a Vác épített és természetvédelmi értékeit, nevezetességeit. A hatvannégy oldalas kiadvány mintegy százötven fotót tartalmaz. A képek alkotója egy ifjú fotóművész, Szabó Virág, aki dr. Bóth János polgármester, országgyűlési képviselő és a könyvkiadó képviseletében Farkas Csaba társaságában mutatta be a kötetet a helyi médiának a váci városházán még a vigalom előtt.
A sorozatban ez a könyv a tizennyolcadik, de a kiadó szándékai szerint az idén további tizenkét városról jelenik meg kiadvány. Az ifjú fotós hölgy és a kiadásban közreműködök, nem kis gondban voltak, amikor arról kellett dönteni, hogy melyik fotó maradjon a kiadványban és melyiknek intsenek búcsút a szerkesztés során. Vácról ugyanis csaknem tízezer kép készült, amelyek közül első körben sikerült százhúsz oldalnyi fotóanyagot összeállítani. A kötet viszont a maga hatvannégy oldalával már így is túlszárnyalta a sorozatban eddig megjelentek mennyiségét, hiszen azok negyvennyolc oldalasak lettek. Ez nem jelent mást, minthogy Vácnak nagyon sok értéke van. Ezt persze, mi váciak eddig is tudtuk, de ezt e könyv készítése során megtapasztalhatták azok is, akik nem elfogultak városunk szépségei iránt.
A kétezer példányban készült igényes, esztétikus kiadvány kiválóan alkalmas arra, hogy idevonzza a turistákat, ugyanakkor az itt élőknek is tartalmaz meglepetést. Néhány fényképről ugyanis sokan nem mondanák meg, hogy Vác melyik pontjáról készültek. Ez viszont egyértelműen a fényképész kreativitását, ügyességét bizonyítja.
Mint azt Farkas Csaba, a kiadó képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: leginkább azokat a településeket mutatják be e sorozat részeként, amelyek büszkék múltjukra, tervezik jelenüket és építik jövőjüket. Véleménye szerint Vác ezen városok sorába illeszkedik.
A könyv készítésében a váci városháza polgármesteri kabinetjének munkatársai, élükön Zomborka Mártával, nyújtottak segítő kezet. Nekik köszönhetően például Szabó Virágot és párját, Mészáros Róbertet – aki a könyv szerkesztésében vállalt oroszlánrészt – mindenhol szeretettel fogadták Vácon, s segítőkészen támogatta mindenki a fotós munkáját. Másképp is támogatta a város a kiadványt, hiszen reprezentatív célra jónéhányat vásárolt az önkormányzat, hogy a testvérvárosi delegációk képviselőit megajándékozhassák a kötettel. A sorozat eddigi köteteibe egyébként Mészáros Róbert és édesapja, Mészáros T. László készítette a fényképeket, Virágnak tehát ez az első kötete, de biztosan nem az utolsó. Annál is inkábbb, mert a tervek között már most szerepel a könyv bővített változatának megjelentetése. Abba már vélhetően a kisváci városrészről is láthatnak fényképet a könyvet lapozók, Csereklye Károly alpolgármester ugyanis ezt hiányolta a mű sajtótájékoztató keretében történt bemutatója alkalmával.
A könyv mellékleteként egy térkép is található, amely segíti a turistáknak a tájékozódást. A fényképekkel gazdagon illusztrált könyv amolyan kiegészítésként tartalmaz rövid információkat a fotókon látható épületekről, mindez ráadásul kilenc nyelven. Magyaron kívül angol, német, francia, szlovák, finn, japán, izrael és olasz nyelven olvashatóak a rövid információk.
A könyv a vigalom óta kapható a város könyvesboltjaiban, a Tourinform irodában és információink szerin rövidesen a múzeumban is megvásárolható lesz a kiadvány 1990 forintos áron.