Egy sikeres összefogás - újra áll az Erős-dűlői kereszt
2012. okt. 17.
Újraállították és megszentelték a váci Erős-dűlői keresztet hétfőn, október 15-én. A sejcei út és a Szendehely felé vezető 2-es főút találkozásánál újra elhelyezett feszület költségeit a város önkormányzata és a Vác-Deákvári Római Katolikus Egyházközség közösen finanszírozta. A kőkereszt történetét Szalay Ákos, okleveles építőmérnök ismertette. Elmondta: hazánkban napjainkban 11801 kereszt áll, legalábbis ennyiről van dokumentált információ.
Vácon mintegy harmincöt kereszt létezéséről tudnak, ezek javarésze az utak mentén található, de szép számmal találhatunk egyházi területen, például a temetőkben is feszületet. A kőkeresztet - a rajta lévő felirat szerint - Hegedűs Pál állíttatta százharminc éve, 1882. augusztus 12-én, Isten dicsőségére – mondta az építőmérnök. Felidézte azt is, hogy amikor először kimentek a helyszínre megnézni a keresztet, nagyon rossz állapotban látták azt, de a felújítás iránti szándék egyértelmű volt, s összefogással meg is valósulhatott.
Szalay Ákos megköszönte mindenkinek a segítségét a kereszt újraállításáért, köztük Philipp Frigyes korábbi főépítésznek. Arra kérte a jelenlévő egyházi és városi vezetőket, hogy próbáljanak minden keresztnek gazdát találni akár egy iskola, akár a cserkészek személyében, hogy ápolják és védjék azokat. A Horváth Tibor szobrászművész keze munkáját dicsérő, újjászületett kereszt tövében Mosolygó László görögkatolikus lelkész, illetve Rolik Róbert deákvári plébános osztotta meg gondolatait, míg utóbbi meg is áldotta azt.