A magyarok szentimentálisak és lázadók voltak a világ szemében
2012. okt. 09.
A váci Rózsakertben tartotta az aradi vértanúk hősi tettei előtt tisztelgő megemlékezését a város önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ az október 6-i, Nemzeti gyásznapot megelőző napon. Az immáron hagyományosnak nevezhető program a Himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd a Karolina Katolikus Általános Iskola tanulói verses-zenés műsorral emlékeztek meg az elveszített 1848/49-es szabadságharc aradi mártírjairól. A diákok által előadott műsor után az intézmény igazgatója, Szalárdy József Attila mondott beszédet.
A szónok elsőként az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kapcsán kialakult körülményekre, következményekre visszatekintve szentimentálisnak és lázadóknak titulálta honfitársait. A világ legalábbis szerinte mindenképpen e két jelzővel illette a magyarokat. Az Aradon kivégzett tábornokok életrajzának ismertetése után a kivégzésük előtti utolsó mondataikat is felidézte az igazgató. A tizennegyedik vértanúnak is tartott, Pesten golyó általi halálra ítélt gróf Batthyány Lajosra, hazánk első alkotmányos miniszterelnökére is megemlékezett a szónok. Őt a véreskezű Haynau tábornok parancsára végezték ki ugyanazon az októberi napon, amikor Aradon végrehajtották az ítéletet a tizenhárom hős katonaemberen, akiknek halhatatlan és elévülhetetlen érdemei vannak. Ők azok – fogalmazott a direktor – akik valóban megértették 1848/49 üzenetét.
A beszéd után a városban működő oktatási és kulturális intézmények képviselői helyezték el koszorúikat a Rózsakertben lévő tizenhárom aradi vértanú nevét megörökítő emlékoszlopon. A tizenharmadik oszlop oldalánál elhelyezett emléktáblánál az önkormányzat nevében Fördős Attila polgármester, valamint Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját, majd követték példájukat a pártok, civil szervezetek képviselői is. A térség országgyűlési képviselője, Bábiné Szottfried Gabriella nevében pedig titkára, Zámbó Emese helyezett el koszorút. A program a Szózat eléneklésével, valamint a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tisztelgés képen történő díszsortüzével fejeződött be október 5-én, pénteken.