Vác városában a hajléktalanok ellátását a Szociális Szolgáltatások Háza keretein belül működő Hajléktalanok Átmeneti Szállása és Nappali Melegedője végzi. Az intézmény egy telephelyen, a Rákóczi tér 20-ban, egy épületen belül látja el a két alapfeladatot. A téli időszakban november elseje és április harmincadika között időszakos krízisszállás fogadja a fedél nélküli embereket. A szálló munkatársai Czaudtné Járja Andrea csoportvezető koordinálásával 2013. november 18-án, immáron harmadik alkalommal nyílt napot szerveztek a szociális és gyermekvédelmi társintézmények, illetve a város vezetése számára, hogy betekintést adjanak a kliensek életébe és a szállón folyó szakmai munkába.
Délelőtt a vendégek a „Mutasd meg ki vagy!” című bemutatkozó előadást nézhették meg, melynek során a kliensek zenés és prózai produkciókat adtak elő. A fellépőket az intézmény munkatársaiból és a szálló egyik lakójából álló zsűri értékelte. A műsor után a szálló vezetője bemutatta az épületben elérhető ellátási formákat és működésük rendjét. A meleg ebédet követően a szálló egykori ügyfél párja meghívott vendégként beszélt a hajléktalanságból való kitörési lehetőségükről, pozitív példát mutatva ezzel a sorstársaiknak.
Délután az ügyfeleknek kínáltak szórakoztató programokat, mint például asztali csocsóverseny és filmvetítés. A szálló kivételesen egész nap nyitva állt a kliensek fogadására.
A nap folyamán a civil szervezetektől kapott adományok kerültek kiosztásra, melyet ezúton szeretnénk megköszönni. Várjuk a lakosság további felajánlásait, főként meleg ruházat, alsónemű, törölköző és konzerv ételek formájában.
Klinger Mária a Szociális Szolgáltatások Háza vezetője