Gondok a felszín alatt és felett - Ismét beindul a "verkli" mélygarázs-ügyben
2012. szept. 21.
Mint arról a szerdai napon beszámoltunk, a magukat a váci mélygarázs károsultjainak nevező csoportosulás tagjai a napokban a város több pontján szórólapokat helyeztek el a parkoló autók szélvédőin - tájékoztatandó a lakosokat arról, hogy a csütörtökön, szeptember 20-án tartandó képviselő-testületi ülés előtt, reggel nyolc órakor a váci polgármesteri hivatal épülete előtt petíciót adnak át a városvezetésnek. A kezdeményezők a petíciót a tegnapi napon át is adták, s azt remélik, hogy végre rövidesen pont kerül az évek óta húzódó mélygarázs-beruházás végére, s arról szeretnének tájékoztatást kapni: hol tartanak a tárgyalások, s mikor adják át végre a mélygarázst. A városvezetés a tegnapi napon közleményt adott ki a témakörben, melyben a kialakult helyzetért egyértelműen dr. Bóth János egykori polgármestert nevezi meg felelősnek.
Az alábbiakban először a városvezetés közleményét olvashatják, majd ezt követően olvashatják dr. Bóth János reakcióját is:
***
Válasz Fördős Attila Blöffmesternek!
Tisztelt Választópolgárok!
Emlékeznek még arra, hogy ki ígért 1.4 milliárdért mélygarázst/csökkentett műszaki tartalom mellett jelenleg is 1.950milliárdot szavazott meg a jelenlegi testület a mélygarázs bekerülésére/? Emlékeznek arra, hogy ki állította le 2010-ben engedélyek megtagadásával a majdnem kész beruházást ? Ki akadályozta meg már 2010-ben a szükséges kisajátítást? Mindez a Fördős-Tomori vezette Jobb Oldali Összefogás Frakció és az MSZP –t eláruló Ferjancsics ámokfutása,ma még felmérhetetlen károkozása. Politikai ügyet kreáltak a mélygarázsból hazugsággal és többségükkel visszaélve. Ez olyan jól sikerült, hogy azóta sem tudják a beruházást beindítani, mert szakmailag jelentéktelenek,emberileg meg nem tudnak szembenézni korábbi súlyos felelőtlenségeikkel.Ők lényegében rombolni tudnak, az építés idegen tőlük, mint a példa is mutatja.
Most, hogy érzik a károsult emberek felháborodását a már több mint két éve tartó hazudozásaik, ígérgetéseik miatt, mindent összehordanak, hogy másra tolják elévülhetetlen felelősségüket. A most össze-vissza citált számítások sok éve ismertek, mert nekünk nem volt titkolni valónk. Csak érteni kellene a számításokhoz, a kalkulációhoz, a 20 éves időhorizonthoz. Nem pedig dilettáns módon manipulálni az embereket, összekeverve a felszíni és a felszín alatti parkolást. Az beszél gazdaságosságról, aki adósságspirálba taszította Vácot?
Jellemző, hogy a Blöffmester meg akarja szüntetni a havonkénti beszámolást a mélygarázsról a nyilvánosság előtt, mert gyáva , s nem mer szembe nézni vezetői tehetetlenségével és a választópolgárokkal.
Folyamatosan lelepleződik a szabotázsszerű működés. Az is elhangzott ma Fördős Attila részéről a nyilvánosság előtt, hogy van a mélygarázsnál is fontosabb ügy, egyébként is hisztéria az egész!
Nyugodtan állíthatom, hogy én már régen befejeztem volna a mélygarázst, ha hagyták volna. Ha így megy tovább, lehet hogy nekem kell mégis befejeznem.