MÁR JUHÁSZ BÉLA IS KIAKADT FERJANCSICSRA

MÁR JUHÁSZ BÉLA IS KIAKADT FERJANCSICSRA

Ezúttal is árnyékra vetődött a politikai ellenlábasai lejáratására szakosodott gonosz kis szennylap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által nem számon tartott, impresszum nélküli, kizárólag névtelen írásokat megjelentető Váci Hírlap, amely számtalanszor bizonyította már, hogy csakis az egyik váci alpolgármester machinációit szolgálja csupán. A minden megszólalásában csak Ferjancsics érdekeit szolgáló médium egyik írására már felszisszentek…

A KÖZÉTKEZTETÉS GYATRA MINŐSÉGÉHEZ ILLŐ BÚTORT KAPOTT A CHÁZÁR ÉTKEZŐJE

A KÖZÉTKEZTETÉS GYATRA MINŐSÉGÉHEZ ILLŐ BÚTORT KAPOTT A CHÁZÁR ÉTKEZŐJE

Több szülő megdöbbenésének adott hangot, azzal kapcsolatban, hogy becsapva érzi magát. A nyári időszakban ugyanis arról olvashattak, hogy a Cházár Iskola ebédlőjébe új bútorok kerültek ezzel megszüntetve a méltatlan helyzetet. Az igazság viszont sajnálatosan az, hogy használt, kiselejtezett éttermi bútorokkal és nem új gyerekétkezői berendezéssel rendezte be a városvezetés az iskola étkezőjét. Tehát a városvezetés…

INOTAY ÚJRA IDEGEN TOLLAKKAL AKART ÉKESKEDNI – A SEMMITMONDÓ EREDMÉNYLISTÁJÁT GYORSAN SZÉTSZEDTÉK A VÁCI ÉLET KOMMENTELŐI

INOTAY ÚJRA IDEGEN TOLLAKKAL AKART ÉKESKEDNI – A SEMMITMONDÓ EREDMÉNYLISTÁJÁT GYORSAN SZÉTSZEDTÉK A VÁCI ÉLET KOMMENTELŐI

Gyurcsány váci jelöltje a mesterétől igen hamar elsajátította, hogy miképpen nem kell kibontani az igazság minden részletét. Inotay Gergely mind a mellébeszélés terjedelmében, mind az önfényezésben mértéket nem ismerő eredménylistát tett ki a közösségi oldalára, amelyet azonnal ízekre szedték a Váci Élet kommentelői. Inotay végletekig túldimenzionálja az önkormányzat feladatvállalását a váci utak megújulásának terén, amelyek…

SZERZŐDÉSKÖTÉS ALATT A VÁCI ÚJ DUNA-HÍD TANULMÁNYTERVE ÉS KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNYA

SZERZŐDÉSKÖTÉS ALATT A VÁCI ÚJ DUNA-HÍD TANULMÁNYTERVE ÉS KÖRNYEZETI HATÁSTANULMÁNYA

Az eredményesen zárult EU-s nyílt közbeszerzés után elindult a szerződéskötési eljárás, melynek tárgya a váci új Duna-híd előkészítésére Tanulmányterv, Környezeti Hatástanulmány elkészítése és a környezetvédelmi engedélyeztetésre történő benyújtása a 11. sz. főút és az M2 sződligeti csomópont közötti szakasz elsődleges vizsgálatával, illetve a Tahi-híd kapcsolatára épülően, de az összes számba jöhető, más átvezetési pontok vizsgálatára…

A COVID-ÁRVÁKAT SEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY NEVÉBEN VÁCON JÁRT ÁDER JÁNOS ÉS HERCZEGH ANITA

A COVID-ÁRVÁKAT SEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY NEVÉBEN VÁCON JÁRT ÁDER JÁNOS ÉS HERCZEGH ANITA

Regőczi István atyánál nem is választhattak volna jobb névadót a Covid-árvákat segítő alapítványnak, ő igazi példakép – mondta Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap Vácon. Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita részt vett a váci Regőczi-kápolna ünnepi szentmiséjén. Herczegh Anita az ezt követően tartott beszédében kiemelte:…

MATKOVICH RENDELETMÓDOSÍTÁSÁBÓL CSAK FERJANCSICS SZOMSZÉDJA PROFITÁLT

MATKOVICH RENDELETMÓDOSÍTÁSÁBÓL CSAK FERJANCSICS SZOMSZÉDJA PROFITÁLT

Különös HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításról döntött Matkovich Ilona decemberben, a járványhelyzet miatt kapott felhatalmazásával. Egy garázssoron elhelyezkedő ingatlanra vonatkozóan kizárólagosan, célzottan döntött a HÉSZ módosításáról, miszerint az addig „garázs” besorolású ingatlant már 100%-ig beépítheti a tulajdonos és kereskedelmi-szolgáltató tevékenységet is folytathat benne. A tulajdonos pedig teljesen véletlenül Ferjancsicsék szomszédja. A Helyi Építési Szabályzat minden…

INOTAY LESZ GYURCSÁNYÉK VÁCI JELÖLTJE

INOTAY LESZ GYURCSÁNYÉK VÁCI JELÖLTJE

Lezajlott a baloldali előválasztás Vácon is. A baloldal rendezett egy választást önmagának, hogy legyen mit megnyernie. A vérszegény kampány eredményeként Inotay Gergelyt indítják Gyurcsányék Vácon. Inotay viszont már messziről is annyira alkalmatlan, hogy saját politikustársaitól kapta a leginkább földbe döngölő kritikákat. Ezekből szemezgetünk. Juhász Béla Momentum-DK előválasztási képviselő-jelölt, sződligeti polgármester szerint Inotay Gergely: nem elég…

MATKOVICH BÁBJÁBÓL GYURCSÁNY BÁBJA LETT INOTAY GERGELY – VIDEOSZEMLE

MATKOVICH BÁBJÁBÓL GYURCSÁNY BÁBJA LETT INOTAY GERGELY – VIDEOSZEMLE

Szabó Csaba egy szembesítő videót készített az Összefogás képviselőjelöltjeként induló, Vác egyik legképmutatóbb köpönyegforgatójáról, közéletünk Tartuffe-jéről, Inotay Gergely Ábelről. Az általa kimondott „emelkedettnek” szánt szavak ugyanis gyakorlatilag minden politikai tettével szöges ellentétben állnak. A videó felvázolja azt a folyamatot, hogy Matkovich egykori kedvenc marionettfigurája, aki 2019-ben még csak a keresztény szavazatok besöprésére volt hivatva, mára…

TÓTVÁRADI-NAGY BENCE MÉG AZT SEM TUDJA ELÉRNI, HOGY A SAJÁT MUNKAHELYE HONLAPJA ÜZEMELJEN

TÓTVÁRADI-NAGY BENCE MÉG AZT SEM TUDJA ELÉRNI, HOGY A SAJÁT MUNKAHELYE HONLAPJA ÜZEMELJEN

A váci szegényeket és rászorulókat jelenleg ez az elérhetetlen, de a városházi honlapon hirdetett információs felület fogadja: Messzemenően jellemző a városháza, valamint Tótváradi-Nagy Bence (aki egyébként ennek az intézménynek a fizetett alkalmazottja) szociális érzéketlenségére, hogy egy elérhetetlen honlappal szolgálják a váci rászorulók informálását. Szemmel láthatóan csak az a hír fontos számukra, hogy egy Összefogás tábla…

HOGYAN KERÜLT A RANGOS DALVERSENY ZSŰRIJÉBE A BALOLDALI KÉPVISELŐJELÖLT ÉS A SÓGORNŐJE?

HOGYAN KERÜLT A RANGOS DALVERSENY ZSŰRIJÉBE A BALOLDALI KÉPVISELŐJELÖLT ÉS A SÓGORNŐJE?

A popszakmában valós érdemeket felmutató két szakember mellett (Zola és Zoller Zsolt) a baloldali képviselőjelölt (Inotay Gergely) és a szintén baloldali Facebook-frontharcos popzenész sógornője (Patrik Judit) lesznek idén a Dunakanyar Hangja 12. évadjának zsűritagjai. A minden fórumán fennen hirdetett apámuram-rendszer lebontása a saját családjára nem vonatkozik.  Már tizenkettedik éve rendezik meg a Dunakanyar Hangja tehetségkutató…