Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVII. törvény 42/B. §-ában foglaltak szerint a települési önkormányzatoknak három évente legalább egy alkalommal eb-összeírást kell végezniük. Kíváncsiak voltunk, hogy Vácott mikor lesz a soron következő "kutyaszámlálás", így megkerestük Vác Város Önkormányzatát, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy Vác városában hamarosan sor kerül a következő eb-összeírásra, amelyről néhány napon belül teljes körű tájékoztatást fognak adni. Ezt követően természetesen mi is tájékoztatjuk olvasóinkat többek között arról, mettől-meddig tart majd az "ebszámlálás", mit kell tenniük a kutyusok gazdijainak, stb. Nem hivatalos, de biztos forrásból származó információink szerint februárban kerül majd sor az ebek összeírására. Az alábbiakban elöljáróban néhány általános dolgot - amit már biztosan lehet tudni - összeszedtünk Önöknek.
Az ebösszeírás önbevallásos módszerrel történik. Az ebösszeírás során az ebtartóknak ebenként egy, a fenti jogszabályban meghatározott adattartalmú adatlapot (formanyomtatványt) kell kitölteni és az önkormányzathoz beküldeni. Arról, hogy az említett nyomtatvány hol lesz elérhető a lakosság számára, szintén a fent említett önkormányzati tájékoztatóban lesz majd információ.
További fontos, már biztosan tudható információk az eb-összeírásról:
- 2013. január 1-től – a hivatkozott törvény szerint – a négy hónaposnál idősebb ebeket transzponderrel (mikrochippel) megjelölve lehet csak tartani. Amennyiben az ebtartó ennek a kötelezettségének még nem tett eleget, az ebösszeírási adatlap kitöltése előtt azt pótolja. A kötelezettség nem teljesítése esetén minimum 45.000,- Ft állatvédelmi bírság szabható ki.
- Amennyiben az ebtartó az ebösszeírásra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettségét elmulasztja, 30.000,- Ft állatvédelmi bírsággal sújtható.
- Az ebösszeírásban mikrochippel ellátott és az állatorvosnál már korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban szereplő ebeket is be kell jelenteni.
- Az ebtulajdonosok az ebösszeírást követően is kötelesek az adatokban bekövetkezett változásokat, szaporulatot írásban bejelenteni.