A Városunkért Civil Egyesület és a Megújulás a Holnapért Párt is támogatja a váci önkormányzati választás során függetlenként induló Debreczeni Jánost. A jelenlegi városatya a 3. számú választókörzetben száll ringbe a képviselőségért. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség váci csoportjának 1988 óta volt tagja a helyi politikus, aki egy időben alelnökként, több évig pedig elnökként tevékenykedett a pártban.
A 2006-os önkormányzati választás után létrejött Összefogás frakció munkájában részt vett képviselők egyikét sem vette vissza a tavaly nyári feloszlatás után decemberben újjászervezett Fidesz-Magyar Polgári Szövetség váci szervezete. A moratórium Debreczeni Jánosra is vonatkozott. A képviselő a csütörtökön, augusztus 19-én megtartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a korábbi demokrácia már nincs jelen a Fidesz-ben, helyébe lépett a diktatúra, ami számára viszont elfogadhatatlan.
Debreczeni János nem tervezi, hogy a jövőben más pártnak tagja legyen. Ezt az elhatározását pedig az is igazolja, hogy függetlenként indul az október 3-i választáson. Amennyiben megválasztják képviselőnek, nem politikai szempontból hozná meg döntéseit, az új összetételű testület tagjaként az emberek problémáinak előtérbe helyezésére koncentrál. Ehhez azonban szükség van a választói bizalom, s ezáltal a választókörzetében élők "megnyerésére" is.