A Káptalan utcában található Modern Művészeti Gyűjtemény is nagyon sok látogatót fogadhatott a Múzeumok éjszakájához kapcsolódóan. – Mindig részt veszünk ebben az országos programban, nagy öröm, hogy az idén is nagyon sokan jöttek el hozzánk múlt szombaton. Az élénk érdeklődés alapján úgy tűnik, hogy a település határain kívül teljesen hatástalan a városvezetés hazugságcunamija, miszerint Vác elveszítette ezt a kiállítóhelyet, sőt már nem is létezik a galéria. A késő délután kezdődött programunkon több mint tíz csoportos tárlatvezetést tartottunk a gyűjteményben, ami nálunk minimum fél óra alkalmanként, olyan nagy a kollekció, olyan sok a megcsodálható műalkotás. A vendégkönyv tanúsága szerint is az…
Papp László
A kiállítóhely felújítására vonatkozó tervek megvalósításának kézzel fogható közelségbe kerüléséről szóló csütörtöki sajtótájékoztató után szombaton ünnepélyes vernisszázsnak adott helyet a váci és dunakanyari kötődésű alkotók munkáit is felölelő modern modern művészeti gyűjteménynek helyet adó K16 Galéria. Ezúttal nem vadonatújan a múzeumba került kollekciót bemutató időszaki kiállításról van szó, hanem a gyűjtemény egyik főszereplője, Dániel Kornél itt látható műveinek jubileumi kiemeléséről, fókuszba helyezéséről – az alkotó születésének századik évfordulója apropóján. – Számos olyan jelentős kollekciónk van, amelyeknek kortárs, de egyúttal már klasszikussá is vált alkotóinak munkásságára tekintve túljutottunk vagy hamarosan túljutunk születésük századik évfordulóján, mi pedig igyekszünk méltó módon megemlékezni ezekről…
A megnyitó 10 órakor kezdődik. Dániel Kornél „Szerelmem Zebegény” című kiállítását május 11-én, szombaton 10 órakor nyitják meg Vácon, a K16 Kortárs Galériában. Az eseményen köszöntőt mond Papp László műgyűjtő és Rétvári Bence országgyűlési képviselő. A megnyitón közreműködnek a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar művészei.
Töretlen a sikere a Varázslatos Magyarország fotókiállításnak a K16 Kortárs Galériában. A tárlatot korábban bemutatták már a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban, a debreceni Kölcsey Központban, szeptemberben pedig elérkezett Vácra is. „A fotókiállítást szinte minden korosztály látogatja. Az óvodásoktól kezdve, a kis-és középiskolásokon át egészen az idős korosztályig sokakat vonz a galériába. Nagymamák jönnek az unokáikkal és sokszor népesebb családokat is fogadunk, akik tárlatvezetést kérhetnek tőlünk” – nyilatkozta Papp László, a galéria vezetője. A Varázslatos Magyarország az ország legizgalmasabb természetfotó pályázata és szakmai platformja. Küldetése az, hogy a természetfotók által…
Korábban megfordult már a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Magyar Természettudományi Múzeumban, a debreceni Kölcsey Központban, a napokban pedig elérkezett Vácra a Varázslatos Magyarország vándorkiállítás. A tárlatban látható természetfotóknak a K16 Kortárs Galéria ad otthont. Papp László, a galéria vezetője a megnyitón elmondta, hogy a kiállítás október 18-ig látogatható keddtől vasárnapig, 10 és 17 óra között. A Varázslatos Magyarország az ország legizgalmasabb természetfotó pályázata és szakmai platformja. Küldetése az, hogy a természetfotók által ablakot nyisson az ország nemzeti parkjainak természeti kincseire, és ezáltal felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A 2022-es pályázati évad…
Immár hagyomány, hogy a „Múzeumok éjszakája” elnevezésű országos programhoz a Káptalan u. 16. alatti épületben található Modern Művészeti Gyűjtemény is csatlakozik. Az idén is korlátlan nyitva tartással várta az érdeklődőket a galéria, érkeztek is nagyon sokan, Papp László műgyűjtő, galériavezető és segítői még bőven éjfél után is köszönthettek új vendégeket. Ráadásul egy fontos fejlesztést is bemutatva, hiszen az utóbbi hetekben új, korszerűbb világítási rendszerrel sikerült modernizálni a kiállítóhelyet. Papp László a különleges napról és éjszakáról kiemelte még, mennyire örvendetes, hogy feltűnően sok fiatal látogatót is fogadhattak, illetve hogy örmény vendégek ugyancsak felkeresték a galériát. Tehát érdemes még egyszer hangsúlyozni,…
Papp László néhány gondolata Sajdik Ferenc „Vivát Petőfi” kiállítás megnyitója és könyvbemutatója előtt. Hideg böjti szelek fújnak a tavaszi határban, mégis érezzük a tavasz és a megújulás közelségét. Más ez a tavasz, más, mint a többi. Túléltük a járványt és a háború közelségét, de szenvedünk az inflációtól és vergődünk a többszörösére drágult energia fogságában. Minket, váciakat még sújtja az az állapot is, hogy létrehozott értékeinket hogyan mentsük meg. Mindezt egy olyan hatalmon lévő ideológiától, amit a város jelenlegi vezetői képviselnek. Erőt, fáradtságot nem kíméltek, hogy felszámolják tárgyi, eszmei, kulturális értékeinket, korábban létrehozott gyűjteményeket számoltak fel. Ők nem politikai ellenfelek, hanem…
Március 15-ei nemzeti ünnepünk megemlékezésének egyik kiemelkedően fontos eseménye lesz Vácott a Káptalan utca 16. alatt található Modern Művészeti Gyűjtemény eseménye, a Vivát Petőfi! – Élet-rajzok című új kötet bemutatója és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitója, a program 14 órakor kezdődik. A kötet – mely Sajdik Ferenc, Kossuth-díjas grafikusművész, karikaturista rajzaival állít emléket a 200 éve született Petőfi Sándornak – a Holnap Kiadó gondozásában jelent meg, és természetesen a költői életút váci epizódjai is megelevenednek benne. Tehát: a szervezők, Papp László és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány szeretettel várják az érdeklődőket a könyvbemutatóra és a hozzá kapcsolódó időszaki kiállítás megnyitójára. A…
Miközben a Matkovich-rezsim egyre inkább rombolja a kulturális életet (Váci Dunakanyar Színház haknihellyé butítása, kiállítások megszüntetése, független kultúraszervezők üldözése), addig például a városvezetés egyik páriája*, Papp László műgyűjtő, a városházi ingatlanügynökségtől megmenekült Modern Művészeti Gyűjtemény vezetője új időszaki kiállítást hozott tető alá a Káptalan utca 16. alatt. Az új időszaki bemutató fókuszában Flamm Ferenc festő- és grafikusművész munkássága áll, a gyűjtemény és ezen kiállítás megtekintéséhez is időpont-egyeztetés szükséges a 30/ 258-0269-es telefonszámon, a belépés díjtalan. Az alkotóról így ír a wikipédia: „Flamm Ferenc 1946-ban született Budapesten, zsidó családban. Szüleit Raoul Wallenberg mentette meg a deportálástól, amiről ő már egész fiatalon…
Papp László műgyűjtő a napokban vett át egy szimbolikus kulcsot annak jelképeként, hogy most már biztosan helyén marad a gyűjteménye, amit Vác baloldali városvezetése dohos pincébe száműzött volna. Matkovichék régóta dolgoztak már azon, hogy Papp László váci és dunakanyari festők műveiből álló gyűjteményét kirakják a Káptalan utcai galériából. Papp László szerint ez csak a jéghegy csúcsa lett volna, mert eltüntették már a Duna-parti szoborparkot, Közép-Európa legnagyobb öntöttvas-gyűjteményét, valamint Hincz Gyula életművét is. Papp szerint „Matkovichék egyenesen a helyi kultúrának mentek neki.” A műgyűjtő tavaly több értesítést és felszólítást is kapott arról, hogy az önkormányzat nem kívánja meghosszabbítani vele az épülethasználatra…