VÁCI POLGÁRI EST: A RENDEZŐVEL EGYÜTT A MEMENTO MORI KÉT FŐSZEREPLŐJE ÉS A VÁGÓ IS VÁRHATÓ A CSÜTÖRTÖK ESTI KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓRA

VÁCI POLGÁRI EST: A RENDEZŐVEL EGYÜTT A MEMENTO MORI KÉT FŐSZEREPLŐJE ÉS A VÁGÓ IS VÁRHATÓ A CSÜTÖRTÖK ESTI KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓRA

Következik a hónap negyedik csütörtökje, tehát ezen a napon, 18 órai kezdettel újra Váci Polgári Estnek ad helyet a Piarista Kilátó Központ, az esemény ezúttal a Memento mori – A váci legenda című filmhez kapcsolódó közönségtalálkozó lesz, amelyre a producer-rendező Kiss Stefán Mónika mellett várhatóan eljön két főszereplő, Reviczky Gábor és Kamarás Iván, illetve a…

NOVEMBER 23-ÁN NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓNAK ADHAT HELYET A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT

NOVEMBER 23-ÁN NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMOT TARTÓ KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓNAK ADHAT HELYET A PIARISTA KILÁTÓ KÖZPONT

A regionális médiában felröppent hírrel szemben holnap, november 3-án nem lesz semmilyen közönségtalálkozó a Piarista Kilátó Központban, a tervezett dátum november 23-a csütörtök. Mint azt Kiss Stefán Mónikától, a Memento mori – A váci legenda című film producer-rendezőjétől megtudtuk, a tervek szerint rajta kívül eljön az estre a Sándor atyát alakító Reviczky Gábor, az egyik…

KISS STEFÁN MÓNIKA PRODUCER-RENDEZŐ DOKUMENTUMFILMMEL IS NÉPSZERŰSÍTENÉ A VÁCI MÚMIÁK EGYEDÜLÁLLÓ LELETEGYÜTTESÉT

KISS STEFÁN MÓNIKA PRODUCER-RENDEZŐ DOKUMENTUMFILMMEL IS NÉPSZERŰSÍTENÉ A VÁCI MÚMIÁK EGYEDÜLÁLLÓ LELETEGYÜTTESÉT

Két rangos fesztiváldíj, illetve a Memento mori – A váci legenda nagy sikerű közmédiás vetítéssorozata után Kiss Stefán Mónika már újabb, a váci múmiákkal foglalkozó film előkészítésén dolgozik, ez dokumentum alkotás lesz. A producer-rendező elhatározta, hogy elkészíti azt a dokumentumfilmet, amiben a váci domonkos kripta eredeti feltárói és a múmiák kutatói szerepelnének és szólalnának meg.…

SZEPTEMBER ÉS OKTÓBER FORDULÓJA VÁC NAGY HETE VOLT A KÖZMÉDIÁBAN A MEMENTO MORINAK KÖSZÖNHETŐEN

SZEPTEMBER ÉS OKTÓBER FORDULÓJA VÁC NAGY HETE VOLT A KÖZMÉDIÁBAN A MEMENTO MORINAK KÖSZÖNHETŐEN

Szeptember és október fordulójának napjaiban kétszer is láthatták a nézők a közmédia révén a Memento mori – A váci legenda című filmet, továbbá több rövid felvezető műsor is  adásba került, tehát eddig még nem tapasztalt különösen nagy hete volt ez a városnak a televízióban. A Kiss Stefán Mónika producer-rendező jegyezte, tudományosan megalapozott fikciós filmet előbb…

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMET IS BEMUTATJÁK AZ EVA FILMMAKERS FESZTIVÁLON

A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA CÍMŰ FILMET IS BEMUTATJÁK AZ EVA FILMMAKERS FESZTIVÁLON

Minapi írásában arról számol be a Papageno.hu portál, hogy a 2021-ben életre hívott EVA FilmMakers Fest idei, szeptember 22 – 28. között tartandó eseménysorozatában többek között a Memento mori – A váci legenda című filmet is bemutatják a szervezők a hivatalos programban. Tehát az idén szeptember utolsó két hetét összekapcsolva rendezik Sepsiszentgyörgyön az EVA FilmMakers…

NYILATKOZHAT BÁRHOL ÉS BÁRMENNYIT MATKOVICH, VÁCNAK A MEMENTO MORI CÍMŰ FILMNÉL ALIGHA KELL JOBB HÍRVERÉS (FRISSÍTETT)

NYILATKOZHAT BÁRHOL ÉS BÁRMENNYIT MATKOVICH, VÁCNAK A MEMENTO MORI CÍMŰ FILMNÉL ALIGHA KELL JOBB HÍRVERÉS (FRISSÍTETT)

Az ESTV egy ideje feltűnően alig foglalkozik a Memento mori – A váci legenda című filmmel kapcsolatos információkkal, például (noha bizonyára kaptak meghívót, s valójában maguktól is szinte kötelezően ott kellett volna lenniük) nem delegáltak stábot az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott február végi első díszbemutatóra sem, s azóta is nagyban hallgatnak. Közéleti Margó néven publikáló…

ELSŐ DÍJAT KAPOTT A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA A SAVARIA FILMFESZTIVÁLON

ELSŐ DÍJAT KAPOTT A MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA A SAVARIA FILMFESZTIVÁLON

Pénteken kihirdették a 10. Savaria Filmszemle díjait, s örömteli hír, hogy a Memento Mori – A váci legenda című, alapvetően televíziós platformra készült, de mozikban is vetíthető alkotás első díjat nyert kategóriájában, a fikciós filmek között. Kiss Stefán Mónika rendező-producer ezzel a rövid közléssel adott hírt első körben erről a nagyszerű sikerről: „Első lett a…

MÁJUSBAN NÉGY INGYENES VETÍTÉSEN MUTATJÁK BE AZ ALKOTÓK A „MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA” CÍMŰ FILMJÜKET

MÁJUSBAN NÉGY INGYENES VETÍTÉSEN MUTATJÁK BE AZ ALKOTÓK A „MEMENTO MORI – A VÁCI LEGENDA” CÍMŰ FILMJÜKET

Nagy várakozások után elkészült a Memento mori – A váci legenda című film, amely országosan még ismertebbé teheti Vácot azáltal, hogy bemutatja a váci múmiák történetét. Még sohasem készült ekkora volumenű váci témájú film, amelyet májusban, a Piarista Kilátó Központban négy egymást követő vetítésen ismerhetnek meg az érdeklődők. A Memento mori egyfajta időutazásra hívja a…

MEMENTO MORI: KISS STEFÁN MÓNIKA A VÁCI BEMUTATÓN MEGERŐSÍTETTE, HOGY VISSZATÉRNEK IDE, MERT ENNEK A FILMNEK FOLYTATÓDNIA KELL

MEMENTO MORI: KISS STEFÁN MÓNIKA A VÁCI BEMUTATÓN MEGERŐSÍTETTE, HOGY VISSZATÉRNEK IDE, MERT ENNEK A FILMNEK FOLYTATÓDNIA KELL

Április 18-án Vácott, a Piarista Kilátó Központban is bemutatták a Memento Mori – A váci legenda című filmet, ami, mint elhangzott, már számos nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott, magyarán valóra válhat a terv és vágy, hogy az alkotás révén szerte a nagyvilágban minél többen tudomást szerezzenek a Fehérek temploma múmiáinak csodájáról. A bemutató háziasszonyi szerepét…

UTÓHANG A MEMENTO MORI BEMUTATÓJÁHOZ: BIZTOSAN LESZ FOLYTATÁSA A TÖRTÉNETNEK

UTÓHANG A MEMENTO MORI BEMUTATÓJÁHOZ: BIZTOSAN LESZ FOLYTATÁSA A TÖRTÉNETNEK

A Memento Mori – A váci legenda című film napokban tartott premier előadásán természetesen Kiss Stefán Mónika producer-rendező is szavakba öntötte az alkotás készítésével és az elkészült mozidarabbal kapcsolatos érzéseit. – Hálás vagyok a stábnak, hiszen néha száz-kétszázan is voltunk, és negyven fokban vagy épp a nyolc fokos kriptában forgattunk, hálás vagyok a Nemzeti Filmintézetnek,…