Az ESTV egy ideje feltűnően alig foglalkozik a Memento mori – A váci legenda című filmmel kapcsolatos információkkal, például (noha bizonyára kaptak meghívót, s valójában maguktól is szinte kötelezően ott kellett volna lenniük) nem delegáltak stábot az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott február végi első díszbemutatóra sem, s azóta is nagyban hallgatnak.
Közéleti Margó néven publikáló olvasónk újabb véleménycikke bevezetéseként rákérdez: vajon önerőből ennyire alkalmatlan a kiegyensúlyozott tájékoztatásra a közpénzből (is) működő helyi tévé vagy valami politikai potentát befékezte őket a kalandfilm híreivel vagy épp a város országgyűlési képviselőjéhez kötődő eseményekkel kapcsolatban?
Gyakran publikáló olvasónk így folytatja véleménycikkét:
„Azért is adja magát a kérdés, mert még a tavaly nyári, őszi időszakban több kis beszámolót is készített a helyi tévé a forgatás menetéről, nyilatkozatot kértek Kiss Stefán Mónika
producer-rendezőtől, úgy tűnt, érzik, hogy valami fontos dolog van születőben, aztán egyszer csak mintha elszakadt volna náluk a film.
„Azért is feltűnő a Memento mori végletes »titkosítása« az ESTV részéről, mert épp a múlt héten bemutattak egy átvett kis riportot Békéscsabáról, a váci múmiák felfedezésével, a velük kapcsolatos kutatásokkal foglalkozó »Rejtélyek, sorsok, múmiák« című, a Munkácsy múzeumban október közepéig látható vándorkiállítás megnyitójáról.
Bár ha jobban belegondolunk, mégsem olyan meglepő ez a beszámoló, hiszen ezen az eseményen Matkovich Ilona polgármester asszony próbálta kisajátítani az egyedülálló temetkezési leletegyüttes titkainak folyamatos feltárásából adódó dicsőséget, azt hangsúlyozva, mekkora felelőssége a város vezetésének a múmiák minél szélesebb körű bemutatása.
Az ESTV egy ideje szolgai partner az első számú városvezető ilyetén önfényező törekvéseihez, minden adandó alkalmat kihasználnak erre vonatkozóan.
De ahogy közösségi médiás oldalukon egy, a riporthoz érkezett hozzászólás is megpendíti, úgy én is hangsúlyozom:
annál nagyobb hírverést aligha lehet adni Vácnak, mint amit épp a helyi tévében agyonhallgatott Memento mori – A váci legenda című film kínál, bármennyit nyilatkozhat az ügyben a polgármester, az mind semmiség valójában.
Visszatérve a békéscsabai kiállításnyitó riportjára, abban a kurátor úgy nyilatkozott, hogy nem lehet méltó módon bemutatni a múmiákat a történelmi kontextus és az egyéni élettörténetük nélkül és erre az eddigi három évtized alatt nem volt példa.
Nos, e megnyilatkozás első fele szent igaz, a második pedig nagy füllentés, mert
- ad egy: a Kiss Stefán Mónika producer-rendezőnek és stábjának köszönhető Memento mori – A váci legenda épp az itt megfogalmazott kívánalom mentén mesél erről a történetről,
- ad kettő: a kurátornak ellentmondva magából a riportból is kiderül, hogy az elmúlt harminc évben igenis voltak kiállítások a múmiákkal, az meg minimum elvárás, hogy ezt megújítsák időnként az újabb kutatási eredmények fényében.
Végtére is az a lényeg, hogy az ESTV Matkovich-riportjait érdemes kritikus elmével nézni-hallgatni, ugyanis a legtöbb nem más mint álságos önfényezés, ez a tévé jóformán egy kiskirály személyi szócsövévé vált mostanára.
Egy kérdés, egy válasz
Publicista olvasónk utalt rá, hogy az ESTV tavaly még kért interjút Kiss Stefán Mónikától, mostanában meg hallgat a filmről, mint…
Hát mi nem hallgatunk, így túl több bemutatón, túl az első filmszemlés elismerésen, túl a folytatás ötletének kipattanásán megkérdeztük a producer-rendezőt, hogy mit szól a Memento mori – A váci legenda helyi fogadtatásához.
„Nekem ez a film nagyon fontos. Közel 10 éve kutatom a sztorit, 2 éve pedig elkezdtem ismerkedni a várossal.
Már akkor is visszajárok, ha semmi dolgom nincs itt. Rengeteg barátom lett. Szeretem a váci épületeket, utcákat, a hangulatot, szinte érzem a XVIII. századot, és amikor az utcákon sétálok, sokan megszólítanak. Kedvesek, kérdeznek a forgatásról, gratulálnak. Nekem művészembernek ez fantasztikus. Bejáratott helyeim vannak, hogy hol szállok meg, hol ebédelek, hol eszem egy finom sós pisztácia fagyit.
Nagyon sokan megkerestek a városból, akiknek fontos Vác múltja, jelene, jövője. Bárkivel, aki felhívott vagy írt nekem, szívesen találkoztam, beszélgettem, nagyon nyitott vagyok erre. A második otthonom lett ez a csodás barokk város.”