VAJON MIÉRT FUTAMODOTT MEG, KÍGYÓZOTT EL GYURCSÁNY PÁRTVEZÉR A NAGY DIRREL-DURRAL BEHARANGOZOTT VÁCI FŐTÉRI MAJÁLISUK ELŐL?

VAJON MIÉRT FUTAMODOTT MEG, KÍGYÓZOTT EL GYURCSÁNY PÁRTVEZÉR A NAGY DIRREL-DURRAL BEHARANGOZOTT VÁCI FŐTÉRI MAJÁLISUK ELŐL?

Közéleti Margó néven újra bejelentkező rendszeres levelező, publicista olvasónk legújabb írásának tanúsága szerint azt mondta a családnak szombaton ebéd (és egy röpke sziesztázás) után, hogy ha bárki kérdezi az elkövetkező három órában, hol van, hát mindenáron a főtéren, hiszen nem mást vártunk ide, mint Fletó vezért, a váci önkormányzati szivárványos csapat névleges urát és parancsolóját.…

MILLIÁRDOS VAGYONT FOGLALT LE A HATÓSÁG CSEH KATALINÉK BOTRÁNYÁBAN

MILLIÁRDOS VAGYONT FOGLALT LE A HATÓSÁG CSEH KATALINÉK BOTRÁNYÁBAN

Milliárdos értéket meghaladó vagyont foglalt le a közelmúltban a nyomozó hatóság a Cseh Katalinék botrányában meggyanúsított személy érdekeltségeinél – írja a Magyar Nemzet. Mint ismert, a momentumos politikus családi vállalkozása és az azzal összejátszó cégek gyanús körülmények között jutottak több milliárd forintnyi uniós pénzhez. Az ügyben egy váci telephely is érintett. Az eljárást felügyelő Fővárosi…

KEDDIG LEHET JELENTKEZNI AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS SZAKPÁRJÁRA

KEDDIG LEHET JELENTKEZNI AZ APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA KATEKÉTA-LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS SZAKPÁRJÁRA

Egyházmegyénk főiskolája, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola a 2023/2024-es tanévre felvételit hirdetett “katekéta-lelkipásztori munkatárs” (KLM) szakra, május 23-án kedden lejár a jelentkezési határidő. Érdeklődni és jelentkezni – életkortól függetlenül – lehet: Fischli Szilvia tanulmányi munkatársnál (fischli.szilvia@avkf.hu +36-27-511-150/401) vagy dr. Lovassy Attila szakfelelősnél (lovassy.attila@avkf.hu +36-30-202-4636).   További információk más szakokról is: www.avkf.hu

A POLGÁRMESTERREL ELLENKEZŐ ÁLLÁSPONTOKAT LENÉMÍTÓ SZERDAI ÁLSÁGOS VÁROSHÁZI LAKOSSÁGI FÓRUM MARGÓJÁRA

A POLGÁRMESTERREL ELLENKEZŐ ÁLLÁSPONTOKAT LENÉMÍTÓ SZERDAI ÁLSÁGOS VÁROSHÁZI LAKOSSÁGI FÓRUM MARGÓJÁRA

Közéleti Margó néven publikáló rendszeres levelező olvasónk az élő közvetítés révén követte nyomon a városházán rendezett hét eleji lakossági fórumot, és megfontolásra javallható tanulságot vont le a látottakból, s hallottakból, illetve az elhallgattatásokból. „Kezdjük azzal, hogy egy helyütt ezt az ájtatos, de sokkal inkább álságos felvezetést olvashattuk a fórumhoz: azért hirdeti meg az eseményt a…

A KARITÁSZ SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE KERÜL FÓKUSZBA A MÁJUSI VÁCI POLGÁRI ESTEN

A KARITÁSZ SZERVEZETEK TEVÉKENYSÉGE KERÜL FÓKUSZBA A MÁJUSI VÁCI POLGÁRI ESTEN

Már a hónap negyedik csütörtökje következik a jövő héten, elérkezett tehát a Váci Polgári Est sorozat újabb alkalmának ideje. A május 25-én 18 órakor kezdődő eseményen ezúttal a karitatív szervezetek tevékenysége kerül reflektorfénybe, a sorozatot életre hívó Rétvári Bence országgyűlési képviselő és a háziasszony szerepét betöltő Fábián Fédra beszélgető partnerei ezúttal Vecsei Miklós, a Magyar…

SZOMBATON RENDKÍVÜL GAZDAG CSALÁDI PROGRAM KERETÉBEN MEGNYÍLIK A VERŐCEI LIMES PARK 

SZOMBATON RENDKÍVÜL GAZDAG CSALÁDI PROGRAM KERETÉBEN MEGNYÍLIK A VERŐCEI LIMES PARK 

Bármilyen dzsemborit hirdettek holnapra Vác főterére bizonyos (politikai) körök, a Dunakanyar legfajsúlyosabb, legnívósabb, legfontosabb eseményének a verőcei Limes Park átadásához kötődő családi nap ígérkezik szombaton. Az új dunakanyari idegenforgalmi attrakció, a Limes-Solva 38 római erőd helyén épült múzeum átadása alkalmából 10 órától történelmi játéknap, ismeretterjesztő foglalkozások sora várja Verőcén a vendégeket. Bevezetésként a látogatók előadást…

„CSAK KIBÍRJUK VALAHOGY EZT AZ EGY ÉVET” – MATKOVICHÉK LEVÁLTÁSÁT VÁRJÁK A VÁCIAK

„CSAK KIBÍRJUK VALAHOGY EZT AZ EGY ÉVET” – MATKOVICHÉK LEVÁLTÁSÁT VÁRJÁK A VÁCIAK

Az elmúlt napokban újfent bebizonyosodott Matkovich Ilonáról, hogy egyházellenes. Emellett beigazolódott, hogy a váci balliberális városvezetés nem a béke, hanem a háború oldalán áll. Ezekről mi beszámoltunk, a váciak pedig hozzátették a véleményüket. Tótváradi-Nagy Bence kérésére törölték a májusi képviselő-testületi ülés napirendjéről Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s képviselő javaslatát arra vonatkozóan, hogy Vác is csatlakozzon a Kormány…

MÉLTÓSÁGTELJES MEGEMLÉKEZÉS A HOLOKAUSZT TÉRSÉGI ÁLDOZATAIRÓL A VÁCI ZSINAGÓGÁBAN

MÉLTÓSÁGTELJES MEGEMLÉKEZÉS A HOLOKAUSZT TÉRSÉGI ÁLDOZATAIRÓL A VÁCI ZSINAGÓGÁBAN

A Vác és a Dunakanyar zsidósága deportálásának 79. évfordulója alkalmából rendezett kegyeleti eseménynek adott helyet május 18-án az Eötvös utcai zsinagóga. Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke a díszvendégek sorában köszönthette többek között Rétvári Bence államtitkárt, a térség országgyűlési képviselőjét, Marton Zsolt váci megyéspüspököt, dr. Róna Tamás főrabbit, a MAZSIHISZ Rabbi Testületének elnökét, a…

MATKOVICH HAZUDIK – A REFORMÁTUSOK RÉSZT VETTEK VOLNA A FÓRUMON, DE NEM VOLT VELÜK EGYÜTTMŰKÖDŐ

MATKOVICH HAZUDIK – A REFORMÁTUSOK RÉSZT VETTEK VOLNA A FÓRUMON, DE NEM VOLT VELÜK EGYÜTTMŰKÖDŐ

Hiába állítja azt Matkovich Ilona, hogy együttműködik és tárgyalásokat folytat az Északpesti Református Egyházmegyével az iskolák esetleges egyházi tulajdonba kerüléséről, épp a témában megtartott lakossági fórumon hazudtolta meg saját magát. A reformátusoknak szükségük lett volna egy kivetítőre, hogy be tudják mutatni a Bernáth iskolával kapcsolatos fejlesztési terveiket, de a városházán nem tudták nekik biztosítani a…

MATKOVICHÉK CSATLAKOZNAK GYURCSÁNYÉKHOZ: HÁBORÚPÁRTIAK

MATKOVICHÉK CSATLAKOZNAK GYURCSÁNYÉKHOZ: HÁBORÚPÁRTIAK

Mokánszky Zoltán Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő előterjesztette a májusi testületi ülésre, hogy Vác is csatlakozzon Szita Károly felhívására a Kormány békepárti javaslatához. Ennek megtárgyalását azonban Tótváradi-Nagy Bence kérésére még az ülés elején törölték a napirendről. Az ügy előterjesztésében az áll, hogy Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke megkereste Magyarország településeit, hogy támogassák…