Váci Zsidó Hitközség

A napokban terjedelmes írás jelent meg a Magyar Nemzet Online-on a 30 éve újjáalapított Váci Zsidó Hitközség eredményeiről, amelyek mellett Turai János hitközségi elnök természetesen nem ment el szó nélkül amellett sem, hogy a 2019 óta regnáló balliberális önkormányzati vezetés nem hogy nem támogatja őket, hanem egyenesen elutasító, sőt ellenséges velük szemben.

Tovább

Az idei esztendőben jeles évforduló kapcsolódik Vácott az Eötvös utcai zsinagógához is: 160 évvel ezelőtt készült el ez a hányatott sorsú, de mára újra gyönyörűvé vált szakrális épület, a jubileumról (a Holokauszt 80 emlékévhez is csatlakozva) méltó ünnepi eseménnyel emlékezik meg szeptember 15-én a Turai János elnök vezette Váci Zsidó Hitközég. Mostanra véglegessé vált a jubileumi alkalom programja: a szeptember 15-én 18 órai kezdettel tartandó rendezvényen – Surjányi Lehel bevezetője után – közreműködik: Balogh Ferenc, Jávori Ferenc (Budapest Klezmer Band), Klein Judit, Nógrádi Gergely, Oláh Gergő, Pánczél Kristóf.   A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Grósz Andor, a MAZSIHISZ elnöke, Rétvári…

Tovább

Százhatvan éve annak, hogy felépült az Eötvös utcai neológ zsinagóga, a vidéki Magyarország egyik legszebb, hosszú évtizedek áldozatos munkájával szinte a romjaiból megmentett, új életre keltett zsidó temploma. A jeles évforduló kapcsán méltó megemlékezést szervez a templommentő Turai János elnök vezette Váci Zsidó Hitközség, a már naptárba írható dátum szeptember 15-e. A zsinagóga állagmegóvó felújításának legújabb eredménye, hogy a vizesedő falakból nyert mintákon végzett laboratóriumi vizsgálatok nyomán készült szakértői vélemény alapján az utóbbi hetekben elkészült az épület falainak teljes szigetelése. – A tervezett további, inkább már szépítő feladatokra egyelőre nincs meg a fedezet, ezt a lépést egy kicsit odázni kell,…

Tovább

Meglehetősen beszédes, hogy a városvezetés a Váci Zsidó Hitközségtől teljesen függetlenítve emlékezett meg hivatalból a holokauszt 80. évfordulójáról, ez az idén egy, a város izraelita emlékhelyeit érintő sétában merült ki. Turai János hitközségi elnök a már ismétlődő, újbóli elkülönült megemlékezés kapcsán újabb fontos háttér információra hívta fel a figyelmet a VZSH és a városvezetés szembenállásával összefüggésben. „Ez az állapot nem most keletkezett, hanem amióta az Összefogás nevű baloldali önkormányzati vezetés hatalomra került 2019-ben Vácon. Matkovich Ilona polgármester frakciójába két antiszemita, rasszista nézeteket valló és hirdető személy is bekerült akkor, akiknek megfelelve az volt az egyik első intézkedése, hogy az önkormányzat…

Tovább

A napokban építőipari szakemberek, mérnökök dolgoztak a zsinagógánál, felmérve a falak állapotát, tehát a jelek szerint küszöbön van a felújítás, állagmegóvás egy újabb állomása. – A falak vizesedését, a salétrom károsításának a gócpontjait mérték be műszeres vizsgálattal, ami azt mutatta, hogy az úgynevezett kapillárisokon jön fölfelé a víz és a salétrom lerakódik. A falakat tehát meg kell fúrni, beinjektálni a megfelelő anyaggal, a vakolatot két méter magasan le kell verni, aztán lélegző vakolattal kell szigetelni, ez az építészeti záloga annak, hogy az épület végleg megmeneküljön és tovább ne károsodjon ilyen lassú, alamuszi módon sem. Ezzel kiteljesedik az az állagmegóvás, aminek…

Tovább

A Váci Zsidó Hitközség minden év májusában kegyeleti eseményt rendez az elsősorban Turai János elnök jóvoltából, a kormány és a Mazsihisz támogatásával megmentett és szépségesen felújított Eötvös utcai neológ zsinagógában a városból és a Duna-Ipoly-Galga régióból elhurcolt izraelita honfitársak emléke előtt tisztelegve. A holokauszt nyolcvanadik évfordulóján, egy újabb világháború fenyegető veszélyében élve, uniós választásokra (is) készülve az idén különösen kiemelt jelentősége volt ennek az alkalomnak. Turai János hitközségi elnök üdvözlő szavai után beszédet mondott az eseményen Rétvári Bence országgyűlési képviselő, Marton Zsolt váci megyéspüspök, Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök, Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető-igazgatója, Surjányi Csaba, a HIT gyülekezete…

Tovább

A Váci Zsidó Hitközség május 23-án 16 órától a zsidóság elhurcolásának 80. évfordulóján tart megemlékezést a váci zsinagógában. A Váci Zsidó Hitközség sajtóközleménye: „Sajtóközleményt bocsájtunk ki Vác és a Duna-Ipoly-Galga menti települések zsidósága gettókba zárása, és a megsemmisítőhelyekre való szállítása, valamit a munkaszolgálatokra való elhurcolásuk, megaláztatásuk emlékének 80. évfordulójáról való megemlékezésről, a váci zsinagógában 2024. május 23-án 16.00 órakor. A beszédek elhangzása után megemlékező-gyász istentiszteleten imádkozunk mártírjaink lelki üdvéért. Szeretnénk nyomatékosan felhívni a figyelmet a jelenlegi politikai csatározások elkerülésére. Éppen ebből a meggondolásból nem kívánatosnak tartjuk a jelenlegi polgármester és azon képviselők megjelenését, akik elemi károkat okoztak hitközségünknek és nyílt…

Tovább

A Váci Zsidó Hitközség és a Duna-Ipoly-Galga Holokauszt Kutató-Oktatóközpont rendezésében április 16-án emlékeztünk meg a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjáról – írja az esemény összefoglalójában Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke. Az előterjesztésben szó volt arról, hogy 1944 márciusában a városvezetés hadjáratot indított a város zsidó lakossága ellen. Rendeletet hoztak, hogy a zsidó kereskedők és szolgáltatók szombaton is kötelesek nyitva tartani, noha a szombat a zsidóság szent ünnepe, amikor tilos munkát végezni – részletezte Turai János. Folytatta: a rendelet megszegőire zaklatások, bírságok és az üzlet elkobzása várt. Ettől kezdve Vácon a zsidókat nem vették emberszámba. Több elkobzott üzletbe már idegenek…

Tovább

„A rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni” – írta közleményében a Váci Zsidó Hitközség azzal kapcsolatban, hogy Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence önkormányzati képviselőknek korábban antiszemita megnyilvánulásaik voltak. A Váci Zsidó Hitközség közleménye: „Két váci önkormányzati képviselő, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence korábban nagy nyilvánosság előtt antiszemita megnyilvánulásokat tettek. A városok vezetésében nincs helye az antiszemitizmusnak. Demokratikus alapérték az antiszemitizmus elutasítása. A rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni. Egy városvezető egyben példakép is a polgárok számára, ezért nem elfogadható, hogy ilyen pozíciót antiszemita nézeteket nyíltan hirdetők töltsenek be. Arra kérjük Vác politikai vezetőit, hogy ne…

Tovább

A Raoul Wallenberg Egyesület kihirdette, kik vehetik át az idén az egyik legrangosabb hazai kisebbségvédelmi elismerést, a Wallenberg-díjat, s az elismertek között ott van Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke is. “Az egyesület célja, hogy hozzájáruljon egy olyan demokratikus szellemi, társadalmi, közéleti gondolkodás kialakításához, amely az embereket valós személyiségük, s nem valamely csoporthoz való tartozásuk alapján ítéli meg; amelyben a kisebbségi érzékenység össztársadalmi érzékenységgé válik, amelyben az önbecsülés és mások megbecsülése elválaszthatatlan…” Az idei díjazottak: Turai János (Váci Zsidó Hitközség); Mészáros Ildikó református lelkipásztor; Dr. Tokics Imre Tibor lelkész, egyetemi tanár; Benkő Fruzsina szociális munkás; Seres Attila villamosmérnök, közéleti…

Tovább